ENSZ;nemi megkülönböztetés;"családi értékek";

Illusztráció/Thinkstock

- Az ENSZ figyelmeztette az Orbán-kormányt

A nem a "hívők" vagy rajongók" szemüvegével nézve, a Fidesz kommunikációja olyan átlátszó, mint az üveg. Ezúttal a világszervezet egy tisztviselője jelezte, - ha nem is ezen a keresetlen módon - hogy el lehet bújni magasztosnak hangzó sőt pátosszal teli szövegek mögé, de bizony kilóg onnan egy hatalmas képmutató lóláb.

A magyar kormánynak fel kell hagynia azzal, hogy a nemi alapú megkülönböztetést "konzervatív családi értékekre épülő" ideológiával palástolja - mondta az MTI beszámolója szerint Frances Raday, az ENSZ nők jogait és a nemek közötti egyenlőség helyzetét értékelő szakértői csoportjának elnök-jelentéstevője budapesti sajtótájékoztatóján. Május 17. és 27. között első alkalommal vizsgálódott Magyarországon az az ENSZ szakértői csoport, amelyet a jogi és a gyakorlatban előforduló, nők elleni diszkrimináció feltárására hoztak létre. 

A szakértő emlékeztetett: az alaptörvény biztosítja a nők és férfiak egyenjogúságát Magyarországon, és védi a család intézményét, amelyet a nemzet fennmaradása szempontjából elengedhetetlennek tart. Bár a társadalom alapegységeként a család valóban védelemre jogosult, "a család konzervatív formáját nem lenne szabad szembeállítani a nők politikai, gazdasági és társadalmi jogaival, valamint a nők szerepének megerősítésével" - közölte. Hozzátette: a nők emberi jogainak védelme és a nők szerepének megerősítése elengedhetetlen a családok jólétéhez.

Frances Raday úgy látja, az antidiszkriminációs jogszabályi rendelkezések megvalósítása nem elegendő ahhoz, hogy a gyakorlatban is kiküszöbölje a nemi alapú diszkriminációt. A nők és férfiak közötti társadalmi különbség indexe (gender gap) szerint komoly lemaradásban van Magyarország: 145 ország közül a 99. helyen áll - mutatott rá.

Mint mondta, a nők jelentős mértékben háttérbe szorulnak a politikai életben, hiszen a parlamenti képviselőknek mindössze 10 százaléka nő, a kormány tagjai között pedig egy nő sincs. Ennek hátterében "a nők mindent átható, nyilvánvaló sztereotipizálása áll" - fogalmazott.

A munkacsoport vezetője szerint az oktatásban is elmozdulás tapasztalható a konzervatív családi értékek irányába. Az új tankönyvek több sztereotípiát is tartalmaznak a női és férfi szerepekkel kapcsolatban, a nőket szinte kizárólag feleségként és anyaként mutatják be - közölte. A szakértő ugyanakkor elismerte, hogy több olyan intézkedést is bevezettek, amelyek megkönnyítik a munka és a családi élet összeegyeztetését. A kormány azonban - annak ellenére, hogy elismeri a nők igényét a munkavégzésre - politikáját "a nők mint háztartásbeli, ideális esetben háromgyermekes anyák idealizálására alapozta, ezzel pedig lehetetlen dilemma elé állítja" őket - mondta.

Frances Raday emellett kitért a roma lányok oktatására, a migráns nők alapvető jogainak biztosítására és a munkanélküli nők jogára a megelőző jellegű egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Magyarországi látogatása során a szakértők ellátogattak Egerbe, Bicskére és Pécsre is, kormányzati tisztviselőkkel, kormánypártok és ellenzéki pártok női parlamenti képviselőivel, valamint civil szervezetek képviselőivel találkoztak. Megállapításaikat és ajánlásaikat jelentésben összegzik, amelyet 2017 júniusában mutatnak be.

A munkacsoport tagja még a Costa Rica-i Alda Facio, a lengyel Eleonora Zielinska, az indonéz Kamala Chandrakirana és a tunéziai Emna Aouij. A munkacsoportot 2011-ben hozta létre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa. A szakértői csoport feladata, hogy megismerje a nőket hátrányosan megkülönböztető jogszabályok felszámolásának legjobb gyakorlatait, valamint véleményt cseréljen ezekről. A munkacsoport feladata továbbá, hogy párbeszédet alakítson ki a nőket hátrányosan megkülönböztető jogszabályokról.

A Spiegel jellemzi így a magyar-szerb határon kialakult, hevenyészett sátortábort. Amikor a tudósító ott járt, éppen 300-an vártak a bebocsáttatásra az esőben, rettenetes körülmények között, a röszkei átkelőtől pár száz méterre - szemlézte az újságot a Klubrádió.