Ahmet Davutoglu két hete mondott le az AKP elnökségéről, ezzel együtt a kormányfői tisztségről, pedig róla tényleg nem lehetett sejteni, hogy nem lesz elég „vonalas” Erdogannak. A török ellenzéki sajtó ugyanakkor már tavaly cikkezett arról, hogy Davutoglu tetszését nem igazán nyerte el Erdogan nagy terve, vagyis nem támogatja kellőképpen azt, hogy Törökországot elnöki köztársasággá alakítsák át.
Davutoglu igazi hatalmat akart, de erre nem volt módja, hiszen még úgy is Erdogan irányított mindent, hogy Ankara valójában parlamentáris köztársaság. A kettejük közötti viszony idén mérgesedett el, mivel a már távozott kormányfő jelentősebb engedményekre is hajlandó lett volna azért, hogy az Európai Unió eltörölje a hazájával szembeni vízumkényszert. A köztársasági elnök viszont nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, hallani sem akar például a Brüsszel által oly sokat bírált, s antidemokratikusnak minősített terrorellenes törvény eltörlésére.
A török államfő magabiztossága arra vezethető vissza, hogy meg van győződve arról: Angela Merkel számára fontosabb a megállapodás Törökországgal, mint az, hogy hazája minden feltételt teljesítsen a vízumkényszer eltörléséért. Ezért is vitte véghez a parlamentben azt a mentelmi jog felfüggesztését célzó törvényt, amely lényegében kivégzi a kurdbarát pártot, a HDP-t, hiszen a parlamenti frakciójában helyet foglaló 57 képviselőből 50-nel szemben indulhat eljárás.
Erdogan nyeregben érzi magát, s sajnos van igazság abban, amit Horst Seehofer, a német keresztényszocialista CSU elnöke mondott, amely szerint a kancellár zsarolhatóvá vált a megállapodással. Szinte nincs olyan hét, amikor nem olvasható egy-egy olyan nyilatkozat az AKP valamely politikusától, amelyben ne fenyegetőzzék a megegyezés felmondásával. Legutóbb ezt hétfőn maga Erdogan elnök tette meg. A kancellárnak azonban nincs más lehetősége, ragaszkodnia kell hozzá, nincs más út számára.
S akad egy másik fontos tényező is. Erdogan arra is épít, hogy hazája fontos partner a terrorizmus, illetőleg az Iszlám Állam (IS) szíriai erőivel szembeni harcban. Bár Washington és Ankara között akadtak nézetkülönbségek amiatt, hogy a török erők lőtték a kurd PYD párt szíriai állásait, emiatt biztosan nem kerül sor szakításra a törökök és az Egyesült Államok között. Erre utal az is, hogy május 18-án telefonbeszélgetést folytatott egymással Obama elnök és Erdogan, amelyben további, az IS-szel szembeni lépésekről állapodtak meg.
Külpolitikai szempontból tehát a török elnöknek a jelek szerint nyert ügye van, s bár az EU rendre azt hangoztatja, kérdőre vonja az államfőt az antidemokratikus intézkedések, köztük a média elleni fellépés miatt, a szigor rendre elmarad. Ez pedig lehetővé teszi Erdogan számára, hogy még jobban konszolidálja hatalmát, s lényegében olyan döntést hozzon, amilyet csak akar.
Yilidirim aligha lesz komoly szereplő, igaz, eredetileg Davutogluról sem feltételezte senki, hogy lesz olyan kérdés, amiben nem teljesen osztja főnöke álláspontját. Ha valaki gyakorolni kezdi a hatalmat, akkor kerülhet olyan helyzetbe, hogy akár mentora is ellen fordulhat, bár ez esetben erről nagyon is korai beszélni. Yildirimet szinte egyhangúan tették meg Davutoglu utódának a teljesen kézivezérlésű AKP-nál. A volt közlekedési miniszter kedden jelentette be kormányát, amely a 65. a Török Köztársaság történetében. Az első kormányülést Erdogan elnök vezetésével tartották meg szerdán. A miniszterelnök-helyettesek között nem található meg Yalcin Akdogan neve, akinek Davtoglu idején nagy szerepe volt a kurd békefolyamat teljes összeomlásában. Maradt viszont a tárcavezetőknek körülbelül a fele, egyebek mellett Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter, Nihat Zeybekci gazdasági miniszter, Naci Agbal pénzügyminiszter. Az Európa-ügyi tárcát a kormányzó AKP egykori szóvivője, Ömer Celik vette át.
Az új miniszterelnök egyetlen fontos megbízatást kapott az ország legfőbb uralkodójától: útjára kell indítani azokat a folyamatokat, amelyek révén Törökország elnöki köztársasággá alakítható át. Mint bemutatkozó beszédében fogalmazott, az alkotmánynak „tükröznie kell azt, hogy az elnököt közvetlenül választják meg”. Elmondta, az alaptörvény jelenlegi formájában „nem felel meg Törökország igényeinek”. Visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Erdogan beleszól a kormányzás ügyeibe.
Erdogan egyébként el is érheti nagy célját, az elnöki köztársaság bevezetését, s ebben lehet nagy segítségére a képviselők mentelmi jogának felfüggesztése. A jogszabály értelmében ugyanis amennyiben egy képviselőt börtönbüntetésre ítélnek, akkor pártja senkit sem jelölhet a helyére. Ha tehát egy sor ellenzéki, főleg kurd képviselő ellen indul eljárás, illetve ítélik börtönbüntetésre őket, akkor az AKP már kétharmados többségbe kerülhet a törvényhozásban, így semmi sem állhatja útját az elnöknek. Valóban hazája teljhatalmú urává válik.