Tizenkilencedszer kapott meghívást a seregszemlére a baloldali elkötelezettségű rendező, Ken Loach, aki ezúttal Én, Daniel Black című munkájában komoly társadalmi problémákat feszeget. Egy idősödő asztalos mester kálváriáját meséli el, aki szívpanaszokkal küzd, de gyógyulás és gyógyítás helyett egy embertelen bürokratikus gépezetben találja magát. Már a bemutató után a sajtó a legesélyesebbek között említette a filmet, így a zsűri döntésével őszinte egyetértésben ünnepelték a rendezőt, aki nemcsak köszönetet mondott, hanem jelenünkről alkotott gondolatait is megosztotta a közönséggel: "A világ, amelyben élünk, veszélyes helyzetben van, mert a neoliberálisnak nevezett ötletek katasztrófához vezethetnek. A neoliberális folyamatok milliókat taszítottak nyomorba Görögországtól Portugálig, miközben egy törpekisebbség szégyenletes módon gazdagodik. Ki kell mondani, hogy egy másfajta világ is lehetséges, sőt szükséges". Miután a szélsőjobboldal veszélyeire is felhívta a figyelmet, néhány mondatban a fesztivál fontosságát is kiemelte: „Azért fontos a filmszakma számára ez a fesztivál, hogy ez a művészeti ág erős maradjon. És ezért azoknak is köszönet jár, akikről sosem szoktak megemlékezni, akik a háttérben dolgoznak, hiszen nélkülük egyetlen esemény sem jöhetne létre.”
Az Arany Kamera-díjat egy francia-marokkói elsőfilmes rendezőnő, Houda Benyamina kapta Divine című alkotásáért, amelyet a Rendezők kéthete válogatásában mutattak be. A díj átvételekor hatalmas sikert aratott szokatlan köszöntő szavaival. Külvárosi miliőben játszódó filmje főhőse is nő, sőt a producer is nő volt. A rendező rövid beszédében kifejtette, milyen nagyra értékeli nemét, a nők cselekedeteit. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy nő teljesítményét, férfias helytállását úgy dicsérik, hogy „tökösnek” nevezik. A rendezőnő ezt a formulát meghökkentően kifordítva úgy köszönte meg stábja férfi tagjainak munkáját, hogy a díjat magasba tartva ezt mondta: „Klitoriszosok vagytok!”
A zsűri nagydíját Nemes Jeles László kezéből vehette át a fiatal kanadai rendező, Xavier Dolan. Az Épp a világ vége (Juste la fin du monde) Jean-Luc Lagarce írásának nagyon finom adaptációja. „A jövőben is szeretnék filmeket készíteni. Lesz, akinek tetszik, lesz, akinek nem. Mindnyájan szenvedéllyel tesszük a dolgunkat, mert azt szeretnénk, hogy szeressenek és elfogadjanak. Én legalábbis erre törekszem. Az érzelmeket egyáltalán nem könnyű megélni, még nehezebb közvetíteni. Én azonban inkább választom a szenvedély őrültségét, mint a közömbös bölcsességet”- kommentálta meghatottan, Anatole France szavait mondandójába fűzve a rendező.
Ugyancsak Nemes Jeles László és zsűror társa, az olasz Valeria Golino adták át Olivier Assayasnak a legjobb rendezésért járó díjat a Personal Shopper című filmért. Meglepetést azért keltett, mert a bemutatót hangos füttykoncert kísérte, amellyel az újságírók fogadták a thrillernek induló szellemidézős filmet. A rendezői díj megosztva került Assayashoz, a másik díjazott Cristian Mungiu lett Bacalaureat (Érettségi) című alkotásáért. A román rendező nem először zsebel be díjat Cannes-ban. 2007-ben neki ítélték az Arany Pálmát a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című mozijáért, majd 2012-ben a legjobb forgatókönyvért kapott elismerést a Dombon túl című műért. Mindkét díjazottat nevezhetjük a kortárs filmművészet nem szokványos figuráinak. Szokatlanságuk témaválasztásaikban, látásmódjukban egyaránt megjelenik.
A zsűri díját Andrea Arnold brit rendezőnő kapta. Az American Honey Amerikában játszódó, marginalizálódott fiatalok road-movie-ja. A legjobb forgatókönyvnek az Oscar-díjas iráni Asghar Farhadi The Salesman (Az ügyfél) című letisztult családi drámájának szövegkönyve bizonyult. A főszerepet alakító Sahab Hosszeini lett a legjobb férfiszínész. A filmben egy olyan színészt alakít, akit hajt a bosszúvágy, mert feleségét bántalmazták. A díj átvételekor Hosszeini ezt mondta: „Hálás vagyok Istennek, hogy megkaphattam ezt a díjat és apámnak, aki már a mennyekből örül sikeremnek.”
Jaclyn Rose kapta a legjobb női alakítás díját Brillante Mendoza Fülöp-szigeteki rendező Ma'Rose című filmjének főszerepéért. A Manila egyik szegénynegyedében játszódó kétórás film egy kábítószer-kereskedelem miatt letartóztatott házaspárról szól, amelynek három kamaszkorú gyermeke különböző módon próbálja megszerezni a korrupt rendőrök által követelt összeget ahhoz, hogy a szülőket elengedjék. A történetet az anya szemszögéből meséli el az alkotás. A testes színésznő nem a szexi szépségek sorába tartozik, a fesztivál közönsége nem is megjelenését csodálta, hanem színészi teljesítményéért nagy szeretettel és lelkesen ünnepelte. A művésznő színpadra hívta a lányát is, hogy megossza vele izgatottságát, örömét. Egymás nyakába borulva sírtak boldogságukban, miközben a nézőtér zúgott a tapstól, amivel ezt az őszinte emberi megnyilvánulást jutalmazták.
A korábban lezárult Cinefondation szekcióban magyar siker is született, Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációja kapott harmadik helyezést. 45 év után újra vetítették Makk Károly Szerelem című filmjét, ezzel köszöntve a fesztiválon megjelent 90 éves magyar rendezőt.
Mindent összevetve, az idei Cannes-i fesztivál igazán fényesen ragyogott és nemcsak a celebritások felvonulásai miatt, hanem a bemutatott alkotások eredetisége és színvonala okán is. Gondolok itt Jarmusch filmjeire, Cristi Puiu Sieranevadájára vagy az igazi meglepetést okozó német Maren Ade Toni Erdman-jára. De hasonlóan kiemelkedő művel jelentkezett Paul Verhoeven Elle című filmjével, amelyben Isabelle Huppert elképesztően jó alakítást nyújtott egy pszichopata nő ábrázolásával. Hosszú évek óta először tudott ennyi remekművet felvonultatni Cannes.