gyújtogatás;Budaörs;áruházi fenyegető;

Fotó: police.hu

- Elfogták a budaörsi gyújtogatót

Budaörsi áruházak ellen elkövetett bombafenyegetésekkel és budaörsi nyaralók felgyújtásával gyanúsítanak egy 22 éves fiatalembert, akit pénteken fogtak el egy budapesti nyilvános telefonfülke közelében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelt ügyek főosztálya bűnügyi támogató osztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. 

Sulyok Viktor elmondta: a budapesti fiatalember a gyanú szerint február óta tizenegyszer fenyegetett meg budaörsi áruházakat. Az ügy felderítésére száztagú nyomozócsoportot hozott létre a BRFK, munkájuk eredményeként sikerült elfogni a gyanúsítottat, miután pénteken ismét fenyegetőzött. 

Az ügyben több száz embert hallgattak meg, háromszázötven bűnjelet foglaltak le. 

A gyanúsított kihallgatásán elismerte a fenyegetéseket, és elmondta azt is, hogy Budaörsön az elmúlt két évben több nyaralót is felgyújtott. Ezt a gyanút alátámasztják a házkutatáson lefoglalt bizonyítékok - mondta Sulyok Vilmos. 

Az osztályvezető az MTI kérdésére azt felelte, hogy van elképzelésük arról, mi motiválta a fiatalembert, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem mondott többet. 

Az elmúlt két évben 49 nyaralógyújtogatás ügyében indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják, hogy hány eset köthető ehhez a fiatalemberhez - közölte.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Gyöngyösön meghalt kislány szüleit szombaton az Egri Járásbíróság. A döntés nem jogerős.