A Naomi Kawase vezette zsűri a világ 448 filmiskolája termésének 2350 alkotásából válogatta azt a tizennyolcat, amely ezúttal versenyben volt. Nem kis tétje van az itt szereplő fiatal művészek számára a megmérettetésnek, hiszen az első díjjal járó 15 000 euro mellett azt is garantálják, hogy a rendező majdan elkészülő első nagyjátékfilmjét bemutatják Cannes-ban. A harmadik díj sem csupán erkölcsi siker, 7500 euro üti a markát a helyezettnek, továbbá, ha két éven belül a győztesek új tervvel állnak elő, aannak megvalósítását a díj összegével egyenlő euróval támogatják.
A kilencedik nap eseményeihez tartozik Jim Jarmusch második filmje, amit Cannes-ban élvezhettünk, a versenyen kívül bemutatott Gimme Danger. Jarmusch régi rajongója Iggi Poppnak. A legendás punkénekesről, a Stooges frontemberéről készített dokumentumfilmet. Nem először fordul kamerájával Iggi Popp felé, híres Coffee & Cigarettes című filmjében is szerepeltette.
A vetítést követően Iggi Popp uralta a vörös szőnyeget és a fotósok figyelmét. A sajtótájékoztatón így kommentálta a filmet: “Ledöbbentett látni azt a srácot, azt az örökké meztelen túlérett fickót, aki voltam. Úristen, mondtam magamban, tökéletes terméke voltam annak a kornak.” Jarmusch pedig úgy fogalmazott, filmje Iggi Popphoz és a Stoogeshez szóló szerelmeslevél, hiszen az ő zenéjük meghatározó kísérője volt ifjúságának. Ehhez annyit fűzött hozzá Igg, hogy a közönség elé eddig nem került felvételeket tartalmaz a film, amely izgalmas és szórakoztató keveréke a popnak és a káosznak. Nem volt könnyű összeszedni ezeket a felvételeket, amelyeket barátok, rajongók készítettek róla, s akiket felkerestek azért, hogy összegyűjtsék a lappangó dokumentációkat, mert ő maga nem tartozik a gyűjtögető emberek közé. Múltjáról még azt is elmondta, hogy bár fantasztikus szülei voltak, keveset hallgatott rájuk, de felnőttként már odafigyelt édesanyjára. “Mindent nekik köszönhetek és persze David Bowienak, hiszen producerként ő hozott el Európába és tett ismertté ezen a kontinensen is.”
Pályája elején szembefordult a Bob Dylen vagy Joe Cocker képviselte stílusokkal, egyszerű szövegű, kemény zenéket akart játszani. A hetvenhez közel járó énekes megemlékezett bandája egykori, ma már nem élő tagjairól is. Jelenlegi önmagát így jellemezte: “Már jó ideje nem vagyok guru. Megelégszem naponta néhány pohár borral. És ha adhatok valakinek jó tanácsot, aki szeretne jobban élni, annyit mondhatok: tartsatok kis szünetet, fékezzétek a ritmust, s meglátjátok, az élet rátok mosolyog.”
