Jean-Claude Juncker, bizottsági elnöknek abban biztosan igaza van, hogy az új terrorizmus elleni török törvény színtiszta demagógia, mert valójában az ellenzéket és a sajtót akarják elhallgattatni a szabadságjogok korlátozásával. Mégsem volt bölcs dolog nyilvánosan megüzenni Erdogan elnöknek, hogy a szabályokon változtatniuk kell, különben nem kapnak vízummentességet. A sértődött török válasz hamarosan meg is érkezett Brüsszelbe, s ma senki nem tudja, mi fog történni a következő hetekben. Az sajnos valószínű, hogy a jó idő beálltával ismét százezrek indulnak el a kontinens felé, s a megoldásnak hitt EU-török megállapodás egyelőre nem sok jóval biztat. A világ leggazdagabb földrészét ma már az fenyegeti, hogy visszatér a 20. század első évtizedeinek kaotikus viszonyaihoz – elsősorban az Unió politikai és közigazgatási tehetetlensége miatt. A német kormány például azzal számol, hogy 2020-ig csaknem 100 milliárd eurót kell majd menekültekre fordítania. Ez ugyan jó kétharmada az EU éves költségvetésének, de valódi „uniós” megoldásokról továbbra sem nagyon hallhatunk.
A populisták és a menekültügy
A 2008-as pénzügyi válság Európát is megrázta, s maga az Unió is főleg emiatt vált egyre népszerűtlenebbé polgárai körében. Az Eurobarométer újabb kutatásai egyértelműen mutatják az összefüggést: a válság óta ugyanis évről évre csökken azoknak a száma, akiknek pozitív a véleményük az integrációról. Ezt tetézte még a több mint egy éve tapasztalható tehetetlenkedés menekültügyben. A háborús övezetekből és a legszegényebb országokból – mintegy 60 milliós – tömeg indult meg a centrumok felé. 2015 óta főleg az Európai Unió küzd az otthonukat elhagyók áradatával, de más földrészeken sem sokkal jobb a helyzet. A válságkezelés kudarcai mindenütt lejáratták a mérsékelt centrumpártokat, s a közvélemény ezért is fordul egyre inkább a populista nacionalisták felé. Kelet-Európában különösen „trendivé” vált például olyan döntések miatt is kárhoztatni az Európai Uniót, amelyeket a tagállamok kormányai maguk hagytak jóvá.
A menekültekkel kapcsolatos egyik legnagyobb probléma, hogy az európai kormányok – a tavalyi drámai események ellenére is – még mindig csupán belpolitikai, idegenrendészeti ügyként kezelik e meglehetősen összetett jelenséget. A „megoldást” is nemzeti szinteken keresik, ráadásul az sem tudatosult bennük, hogy már a sikeres válságkezeléshez is nagyságrendekkel több pénzre és a tagállamok szoros közigazgatási együttműködésére lenne szükség. Ötletelések és egyéni politikusi akciók helyett komolyan vehető európai szintű döntéseket kellene hozni, miután az integrációnak eddigi története legnagyobb válságával kell szembenéznie. A befogadási kvótákról vagy a kimaradók 250 ezer eurós „szolidaritási hozzájárulásáról” folytatott terméketlen viták csak arra jók, hogy kijelöljék az újabb és újabb témaköröket, amelyek ellen a demagógok nemzeti ellenállási harcot hirdethetnek.
A menekültválság ugyanis globális probléma, amit – ha megoldani nem is, de - nemzetközi összefogással valamilyen mértékben kezelni lehetne. A hithű populisták azonban ezen még csak el sem gondolkodnak. Donald Trump, David Cameron és a többiek ugyanabból a hazug kottából játszanak, és hozzájuk próbál meg „felnőni” a magyar miniszterelnök is. Közös vonásuk, hogy tudatosan cserélik fel az okokat az okozatokkal, és országaik valamennyi gazdasági és társadalmi problémáját a megnövekedett bevándorlási, újabban menekült-áradattal próbálják meg összefüggésbe hozni. Visszaélnek azzal, hogy a választók – különösen azok, akik a válság előtt még a középrétegekhez tartoztak – nem látják át, valójában mi fenyegeti az egzisztenciájukat.
A további lecsúszástól való félelem időszakában igen nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy a hordószónokoktól biztosan nem várhatnak megvalósítható politikai alternatívákat. A napokban már – az egyébként mindig távolságtartó – Barack Obama is a republikánus sztár-jelölt szellemi képességein élcelődött. Trump-ra utalva jegyezte meg, hogy „a tudatlanság nem erény sem a politikában, sem az életben. Nem elegáns dolog, ha valaki nem tudja, hogy miről beszél”.
Menekültügyben a mai Magyarországon pontosan ugyanez a helyzet. Talán összesen néhány ezer menedékkérő tartózkodik nálunk, a Fidesz-politikusok mégis az ország biztonságát alapjaiban fenyegető veszélyről szónokolnak. A kormány nemhogy az újabb hullámok érkezésére igyekezne a rendelkezésére álló eszközökkel felkészülni, hanem a még meglévő táborokat is sorra számolja fel. Az pedig végképp semmivel nem magyarázható, hogy embertelenül bánnak olyan – a gyermekeiket is mentő – családokkal, amelyek amúgy csak átutazni szeretnének Magyarországon. S akkor még nem beszéltünk a példátlanul demagóg és jogilag is teljesen értelmetlen kvóta-népszavazás ügyéről.
A szabályok elavultak
A sürgősen megoldandó feladatok számbavételét a jogi alapoknál kellene kezdeni. A jelenlegi szabályok ugyanis egy más – a maihoz semmiben nem hasonlítható – világhelyzetben születtek. Az 1951-ben elfogadott Genfi Egyezmény a II. világháború után érthető okokból csak annak a visszatoloncolását tiltotta meg, akinek „az élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt…” került veszélybe. Ennek alapján kell ma is megkülönböztetni a háborús övezetekből érkező, ezért a menekült státuszra és védelemre jogosult „jó” migránsokat azoktól, akik „csak” gazdasági bevándorlók. A baj az, hogy ezek a menekültjogi alapelvek a mai világgazdasági és klimatikus viszonyok között már egyáltalán nem fenntarthatók. A Pentagon például az Egyesült Államok szempontjából már évekkel ezelőtt is nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette az úgynevezett öko-menekülteket. Ők azok, akik a globális felmelegedés által okozott szárazság, a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülése, az ivóvízhiány és hasonlók miatt válnak földönfutóvá. A válság elhúzódása miatt különösen reménytelen azok helyzete, akik mondjuk a – stagnálásra ítélt – fekete kontinensen tengődnek munka nélkül. Őket talán nem az erőszak, „csak” az éhhalál fenyegeti, amikor az embercsempészek nyomorúságos lélekvesztőin megpróbálnak eljutni az Európai Unió valamelyik déli tagállamába.
A szakértők nem csekély része egyetért abban is, hogy a komputerizált, digitális gazdaságok korában várhatóan jóval több munkahely szűnik meg, mint amennyi új keletkezik. A legújabb kori népvándorlás jelentős mértékben magyarázható azzal, hogy a világon évek óta egyre kevesebb a megélhetést biztosító munkalehetőség. Márpedig ez újabb – csupán rendészeti eszközökkel biztosan nem kezelhető – világprobléma, amelynek már az enyhítéséhez is az államok széles körű összefogására és rengeteg közpénzre lenne szükség. Vagyis a nemzetközi közösségnek (ENSZ, IMF, Európai Unió stb.) nem egyszerűen a genfi, dublini stb. szabályok toldozgatásával, hanem egy gyökeresen új nemzetközi jogi szabályrendszer megalkotásával és elfogadtatásával kellene foglalkoznia. Európa helyzete ugyanis – Unióval vagy anélkül – hamarosan reménytelenné válik egységes menedékjogi, menekült- és bevándorlási politika nélkül.
Talán még nem késő
Az Európai Unió illetékeseinek sürgősen lépniük kellene azért is, hogy legyenek saját pénzügyi forrásaik a menekültválság kezelésére. A 2014 és 2020 közötti költségvetés elfogadásakor ilyen célból még nem volt szükség jelentős kiadások tervezésére. Az Európai Bizottságnak így még azt a néhány milliárd eurót is igen nehéz előteremtenie, amit Törökországnak ígértek az együttműködésért cserébe. Ugyanakkor a tagállamok a 2008-as válságot követő három évben mintegy 4500 milliárd euró közpénzt költöttek el a bankrendszer stabilizálására. Könnyű belátni, hogy az összehangolt európai menekültpolitika már e hatalmas összeg töredékéből is komoly eredményeket érhetne el. Nem mellesleg az uniós költségvetés újratervezése lehetőséget kínálna arra is, hogy „üzenjenek” néhány kelet-európai politikusnak. Elsősorban azoknak, akik a fejlesztési támogatások legfőbb haszonélvezői, de élharcosai az Európai Unió lejáratásának. Jogilag sem lenne kifogásolható ugyanis, ha Brüsszel a hiányzó forrásokat elsősorban azoktól a tagállamoktól vonná el, amelyek a menekültügyben elzárkóznak az arányos közteherviseléstől is. Ebben az esetben például a nemzeti együttműködés rendszerében kevesebb lenyúlható pénz maradna, viszont a válság valamelyest enyhíthető lenne.
A megnövelt költségvetési forrásokat mindenekelőtt az EU külső határvédelmére, az embercsempészek elleni küzdelemre, a regisztrációra, illetve a menekültek integrálásához szükséges kapacitások kiépítésére kellene fordítani. A jelenlegi rendszer technikai értelemben sem látszik kellően felkészültnek, ráadásul egy újabb menekülthullám fogadásához jól felkészített szakemberek tömegeire lenne szükség. A hírekben az olvasható, hogy még mindig nem épült ki egy olyan – biometrikus személyazonosításra is alkalmas – regisztrációs rendszer, ami pedig minden további hatósági segítség nélkülözhetetlen előfeltétele lenne. A menekültek elhelyezése még a gazdag Németországban sem igazán megoldott, s a G7-ek is csak az első lépéseket teszik a nyelvoktatás és a képzési programok összehangolása érdekében.
A megoldandó feladatok még hosszan sorolhatók. Május vége van, s akik az életüket mentik, hamarosan újra elindulnak Európa határai felé. Politikai nyilatkozatokból várhatóan ezután sem lesz hiány, de végre cselekedni is kellene!