Levelezés;Jobbik-Konzervatívok;szélsőjobb;Moszkva;

- Magyar szélsőjobbosokat pénzel Moszkva?

Az Oroszországnak való kémkedéssel meggyanúsított Mateusz Piskorski csütörtöki letartóztatása kapcsán a legfontosabb kérdés annak tisztázása, hogy a két év óta szintén orosz kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla milyen kapcsolatban áll a Változás nevű oroszbarát lengyel párt vezetőjével. Ezért a Nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülése is foglalkozni fog az üggyel - áll abban a közleményben, amelyet Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke juttatott el tegnap lapunkhoz. Lázár György kancelláriaminiszter a tegnapi Kormányinfón kérdésre csak annyit jegyzett meg: a két ügyben lehetnek összefüggések.

Piskorskit a lengyel kémelhárítás vette őrizetbe, a hírt a Political Capital blogja tette közzé, írta a Magyar idők. Az Index értesülése szerint Piskorski a Kovács elleni magyarországi eljárás során is képbe került. Mint a PC Blog írta, az ügy azt is bizonyíthatja, hogy az európai populista és radikális jobboldal egy része a Kreml-közeli körök befolyási övezetévé vált, ami egyre több európai kormányzatot sarkall aktív válaszlépésekre. Kovácshoz hasonlóan Piskorski is hosszú ideje több európai titkosszolgálat látóköré­ben volt. Piskorski 2015 februárjában hozta létre nyíltan oroszbarát pártját, a Változást, amelynek élén a Vlagyimir Putyin elnökkel való megbékülés politikáját hirdette. Bár Piskorski korábban tagadta, hogy a Kreml ügynöke volna, és pártja oroszoktól kapna pénzt, a szervezetre már korábban felfigyelt a lengyel kémelhárítás. A szintén Piskorski által vezetett Geopolitikai Elemzés Európai Centruma elnevezésű agytröszt egyértelműen összefonódott az orosz választási megfigyelési tevékenységgel a posztszovjet térségben. A Newsweek szerint a szervezet feltételezhetően Moszkva révén finanszírozta választási megfigyelői tevékenységét (amiben Kovács és Gyöngyösi Márton jobbikos külügyes, parlamenti képviselő is részt vett), miközben szorosabb kapcsolatot ápol az orosz titkosszolgálattal.

Piskorski közeli kapcsolatban van az eurázsiai-orosz nagybirodalmi ideológiát kidolgozó Alekszandr Duginnal, Putyin bizalmasával is. Az Index emlékeztet: 2013-ban Dugin meghívására utazott Moszkvába Kovács Béla társaságában Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője, majd a Lomonoszov egyetemen közösen tartottak előadást arról, hogy Oroszország hogyan tudná kiegyensúlyozni a világ „amerikanizálódását”. Dugint - mint lapunk is közölte - kedden a szaloniki repülőtéren tartóztatták fel a határőrök. A szélsőjobboldali és szélsőbaloldali körökben egyaránt népszerű ideológus szerint a görögök egy 2014-es magyar beutazási tilalomra hivatkoztak, amikor nem engedték uniós területre lépni. Az eljárás különös, mert saját bevallása szerint Dugin az utóbbi hónapokban többször is utazott már az Unión belül. Az Index azt írta, Dugin feltartóztatásához köze lehet annak a fajvédő konferenciának, amelyet 2014 őszén szerveztek Budapesten. Az eseményre akkor Dugint is meghívták, tartson előadást, de végül nem érkezett meg. Feltehetően ekkor kerülhetett uniós tiltólistára.

Zsákutca volt-e a rendszerváltás, elbuktak-e céljai, milyen politikaelméleti és gyakorlati változásokra kényszeríti az ellenzéket a 2010 óta átalakult demokratikus rendszer? - ilyen, s ehhez hasonló témákról cserélt eszmét Pulai András elemző és Lakner Zoltán politológus, miután Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja a hazai közállapotok hanyatlása tárgyában intézett vitaindító kérdést beszélgető partnereihez. Nem szónokoltak, inkább csak kérdeztek ugyanis a "fellépő" politikusok a Deák Ferenc Kör (DFK) tegnapi, KÖZállapot-KÖZgazdaság-KÖZélet című rendhagyó rendezvényén, ahol alapvetően arra keresték a választ, milyen ma Magyarország, és milyen Magyarországot szeretne a többség.