MOL;HDZ;Zoran Milanovic;

FORRÁS: YOUTUBE

- Leváltanák a HDZ elnökét

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) szerdán Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettes ellen, mert felesége üzleti kapcsolatban állt a Mol magyar olajtársaság lobbicégével - közölte Zoran Milanovic (képünkön), a legnagyobb ellenzéki párt, az SDP elnöke a zágrábi parlamentben újságírókkal.

Közben az összeférhetetlenséget vizsgáló bizottság eljárást indított Karamarko ügyében. Milanovic kijelentette: Karamarko a Mol érdekeit Horvátország érdekei elé helyezte, "ez pedig nem csak összeférhetetlen, ez annál sokkal több". Hozzátette, hogy amennyiben más országban történne hasonló, az érintett személy már beadta volna lemondását. Milanovic arról is beszélt, hogy nem tudja, hányan fogják támogatni a parlamentben a kezdeményezést, de ha nem is sikerül visszahívniuk a miniszterelnök-helyettest, akkor is látni fogják, ki hogyan gondolkodik. Az SDP a kisebbik kormányzó pártot, a Híd Függetlenek Listáját és a nagyobb kormányzó párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vezette pártszövetség kisebb pártjait is "tesztelni" akarja. Sajtóértesülések szerint legkésőbb június 18-ig a parlamentnek szavazásra kell bocsátania az indítványt.

A kormánypártok nem fogják jövő májusban újraválasztani Áder Jánost köztársasági elnöknek, "A Viktor nem engedi meg" - mondta a Hír Tv felvétele szerint a KDNP-s Rubovszky György Vas Imre fideszes képviselőnek a parlament igazságügyi bizottságának múlt heti ülése előtt. Rubovszky láthatóan csalódott volt a kormányfői utasítás miatt, mert szerinte 1994 óta ő a legjobb államfő, s jól szolgálja a Fidesz érdekeit is: "ennél ügyesebben, egyetlen egy lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna" - vélte. Később a képviselő a Népszabadságnak letagadta, hogy Áderről lett volna szó, "ilyen beszélgetés nem volt". Ezzel szemben egy később bemutatott felvételen tisztán hallható, ahogy kimondja Áder nevét.