- Sorok egy szoborra

A Mezőgazdasági Múzeum déli oldalán elhelyezett Darányi-szobrot vasárnap délben leplezték le a szokásos ünnepség keretében. A kormány nevében Mayer János földművelésügyi miniszter mondta a szoboravató beszédet. A szónoklás hevében a miniszter úr ilyeneket is mondott: "hálás szívvel sereglik az ország földműves népe emlékedet megörökítő szoborhoz". Ez még szónoki túlzásnál is több, mert az ország földműves népének semmi oka arra, hogy hálás szívvel zarándokoljon annak az embernek a szobrához, aki épp azzal tette magát emlékezetessé a földműves szegénység előtt, hogy ennek érdekeit minden úgynevezett szociális alkotásában föláldozta az ezerholdasok javára, és egyetlen törekvése csak az volt, hogy a nagybirtokosok kegyét megnyerje és a maga számára biztosítsa. Ez sikerült is neki, amint ezt a városligeti szobor is dokumentálja. De miért hálálkodjék a földműves nép? Az a szellem, amely az immár szoborba öntött egykori földművelésügyi miniszter „cselekvéseit vezérelte" — mert erről is beszélt Mayer János miniszter úr —, a legsötétebb feudális reakció korából táplálkozott és olyan emlékeket hagyott hátra, amelyeknek csak azok örvendhetnek, vagy amelyeket csak azok dicsőíthetnek, akik még ma is minden emberi jogtól megfosztott rabszolgasorban szeretnék látni a föld verejtékező népét. A deresre emlékeztető mezőgazdasági cselédtörvény mindenesetre alkalmas arra, hogy Darányi Ignác „faj- és emberszeretetét" is hirdesse — „fénylő példaadásként"...