Van egy ember, aki helyettünk is álmodik. Nemrégen arról álmodott, hogy falujából egy másik közeli településre kisvasúton utazhat majd. S lám, alig ébredt fel, máris ott pöfög a vasutacska a kertek alatt. Kicsit többe került, mint megálmodta? Nem számít. Pénz, mint a pelyva. Ha valakinek nem tetszik, reklamáljon, majd jönnek a könyvelők, oszt’ jónapot!
Aztán álmodott egy nagy-nagy úszóversenyről is. Rajthoz állnak majd a világ nagyjai, és ő a díszpáholyban szotyizhat mindenféle híres ember társaságában. És lám, már épül is az uszoda! Még nem tudni az árát, háromszor, netán tízszer annyiba fáj majd a népének, mint azt megálmodta? Megeshet. Az álom az álom, más a valóság. Tudjuk, mire valók a könyvelők, meg az a tucatnyi jogszabály, amelyben el lehet rejteni a különböző tételeket. Majd jönnek a jogászok, oszt’ jó napot!
Egy még-még-még nagyobbat is mert álmodni. Legyen az országában olimpia! Álmában már látta, ahogyan ott álldogálnak mellette a díszpáholyban kancellárok, államfők, koronás királyok, és lesik, ahogyan ő az első sorban integet! Hadd ne ő firtassa, mibe kerülne ez a népének, nehogy már ezért is neki fájjon a feje! Számoljanak a könyvelők, meg a bankárok, kijön-e bagóból. Ha nem? Majd összedobják a pénzt az adófizetők. Lehetne persze olcsó is, ha a kötélbarát, meg a többi haver nem akarná kiemelni a magáét a kasszából, de azt mégsem teheti meg, hogy éppen a nagy buli közben üt a kezükre...
A Várról is álmodott már. Benne szép, nagy palotáról. Ott álldogál majd a balkonon, szotyizik a város felett, és azon törheti a fejét, legközelebb miről álmodjon majd az ő népének.
