adókedvezmény;NAV;házasok;

Fotó: Thinkstock

- Még 2 napig kérheti az állami nászajándékot

Mintegy 20 ezer házaspárnak már csak 4 napja van a havi 5 ezer forintos állami nászajándék lehívására - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

A 2015-ben bevezetett kedvezmény lényege, hogy a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek, de csak azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti. Azok, akik adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt még megkaphatják, ha kérik az szja-bevallásukban.

A bevallás 20. sorába kell beírni a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban meg kell adni házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket. A kitöltésnél arra kell ügyelni, hogy a kedvezmény az összevont adóalapból jár. A 2015. adóévben ennek összege havi 31 250 forint. Ezt kell beszorozni a házasságban töltött hónapok számával, azzal hogy az esküvő hónapját követő hónap, az első hónap.

Kevesebb a munkavédelmi ellenőrzés, ezért folyamatosan nő a munkahelyi balesetek és a halálos munkabalesetek száma. Tavaly a több mint 21 ezer bejelentett balesetből már 84 végződött halállal. A szakszervezetek visszakövetelik ellenőrzési jogukat.