Még Varga Mihály is megrettenhetett, amikor a minden várakozást alulmúló, pocsék első negyedévi GDP adatainkat meglátta. A nemzetgazdasági miniszter - mit is tehet mást hűséges pártkatonaként, és hívő emberként -, már csak abban bízhat, hogy a 2016. első három hónapjában elért, az előző esztendő azonos időszakához viszonyított 0,9 százalékos gazdasági növekedésünknél csak jobb jöhet. Ilyenkor mindig kéznél van a számmisztika: a gazdaságkutatók - politikai szimpátiájuktól függetlenül - általában a 2 százalékos bővülésben bíztak, Varga Mihály háza táján 1,7 százalékot jósoltak.
Valljuk be őszintén: a lakosság széles tömegeinek nem sokat mondanak ezek a számok. Általában csak azt konstatálják, hogy jobban élnek-e, vagy sem, látnak-e gyarapodást lakóhelyük környékén? Ha egy olyan országban élnének, ahol a lakóházak gomba módra nőnek ki a földből, a toronydaruk erdeje elfedi az égboltot, akkor jó eséllyel mondhatnák: jobban élünk. Vagy a szaporodó ipartelepek is a bővülő beruházások csalhatatlan jelei volnának. A nálunk szerencsésebb országok még abban is bízhatnak, hogy jelentős kőolaj- vagy földgázlelőhelyre bukkannak a geológusok, nálunk erre sincs esély! (Csekély vigasz, hogy manapság már az olajbizniszben sem lehet igazán bízni.)
Mit tesz ebben a sanyarú helyzetben a nemzeti együttműködés rendszerének minisztere? Aki azt gondolja, hogy lelkesít csupán, az nagyot téved! Ehelyett torzítja a számokat, sőt félreinformál. A mostani szerényebb növekedést Varga Mihály azért tekinti csak átmenetinek, mert "például az építőiparban (...) 60 százalékkal emelkedett a szerződésállomány." A valóság ezzel szemben az, hogy az a bizonyos szerződésállomány 25 százalékkal marad el az egy évvel ezelőttitől. Az igaz, hogy a friss rendelésállomány 47 százalékos növekedésről ad számot, de korántsem bizonyos, hogy mire mindebből kész építmény lesz, hasonló mértékű bővülésről beszélhetünk majd.
A mérvadó gazdaságkutatók évek óta figyelmeztetnek: ha elérik a hazai autógyárak kapacitásuk felső határát, modellváltást hajtanak majd végre, az pedig visszaesést okozhat a gazdaság bővülésében. Az esztendő első negyedében ez be is következett. Sőt, az uniós pénzek is lassabban csordogálnak a korábban megszokottnál, még a kormányzat hibáinak elismerésében korántsem jeleskedő Varga Mihály is kénytelen volt elismerni: a Brüsszeli források kifizetésének ütemezése bizony akadozik. 500 milliárd forintot terveztek, 150-160 milliárd lett belőle. A pályázatok kiírásával lehetett gond, és az sincs kizárva, hogy a kormányfő - a GDP növekedési ütemével mit sem törődve -, most éppen azon töri a fejét, hogy a már jól bevált mamelukjai közül ki legyen a következő kedvezményezett, esetleg kit emeljen fel a még jelentéktelen gazdasági szereplők közül a toplisták milliárdosai közé.
Az elkeserítő GDP-adatnak van még egy tanulsága. A gazdaságkutatók és makróelemzők prognózisának totális csődje. Szinte hónapról hónapra korrigálnak korábbi előrejelzéseiken, olyan benyomást keltve, mintha az aktuális gazdasági folyamatok jövőbeli alakulása jóstehetségük eredményességétől, és nem a számításaiktól függene. Aligha véletlen, hogy a sikerességben egyébként hasonlóképpen gyatra eredményességű jegybanki elemzők kivételével - ők bővebb adatsorból dolgozhatnak, mint bárki más -, senki sem veszi elő korábbi tévesnek bizonyuló prognózisait okulásul.
Pedig a kormányzat gazdaságpolitikájában nincsenek váratlan cikk-cakkok. Kiszámíthatóvá vált. Évek óta unortodox a javából.
