Fidesz;támogatás;PM;luxus;Terepjárók;

Illusztráció/Getty Images

- A Fidesz milliókkal támogatja a luxusterepjárókat

Megbukott a zöldrendszám-program: a környezetkímélő elektromos autózás helyett a leggazdagabbak adómentes autózását és ingyenes parkolását segíti - hívja fel a figyelmet a Párbeszéd Magyarországért. A PM határozati javaslatot nyújt be a botrányos szabályozás azonnali megváltoztatására.

531 zöldrendszámot adtak ki eddig Magyarországon, többségét 20-40 milliós luxusautókra - írja a közleményben Tordai Bence, Párbeszéd Magyarországért szóvivője.  

Az abszurd fideszes szabályozásnak hála, „tiszta”, „elektromos” autónak minősül a 34 milliós alapon kínált Porsche Cayenne 416 lóerős változata, ez a két és fél tonnás SUV – de szintén kedvezményre jogosult a 443 lóerős V8-as motorral szerelt 500-as S-Mercedes is. Ez utóbbi tulajdonosát öt év alatt közel 2 millió forinttal támogatja a Fidesz-állam. A kedvezményes regisztrációs díj mellett elengedik a vagyonszerzési illetéket, a gépjárműadót, a cégautó-adót, és bónuszként ingyenes parkolás jár a luxusjobboldal kegyéből.

 A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormánynak nem a gazdagok köztehermentes autózását, hanem a valóban környezetkímélő közlekedést kellene támogatnia. Egy igazságos kedvezményrendszer alapja csak az egy utaskilométerre jutó károsanyag-kibocsátás lehet! 

Ezért a párt határozati javaslatot nyújt be a zöldrendszám-rendszer átalakítására, egyúttal pedig követeljük a KEK-KH-tól az eddig kiadott rendszámokra vonatkozó adatok díjmentes nyilvánosságra hozatalát, hogy kiderüljön, kiket támogattak eddig Orbánék a környezet helyett- zárul a párt közleménye. 


Jogerősen pert nyert a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben az LMP, így a tárcának nyilvánosságra kell hoznia a stratégiai partnereknek nyújtott adókedvezmények mértékét - közölte a párt társelnöke szerdán.