Mi lehet az oka annak, hogy a Nyugat nyitottabb az iszlám országokból érkező bevándorlók előtt, mint hazánk, pedig azok a riasztó jelek, amelyekre hivatkozva nálunk a politikusok nagy része ellenzi a muszlim vallású munkavállalók befogadását, nem a mi környezetünkből származnak, hanem éppen a nyugati környezetből? Talán mégsem annyira riasztóak azok a tapasztalatok? Vagy esetleg van másfajta pozitív szempont is a bevándorlókkal kapcsolatban? És a pozitív tapasztalatok netán nagyobb súllyal esnek a latba? Vagy esetleg belátták, hogy egyszerűen nincs más út a társadalom szociális egyensúlyának fenntartására, a munkaerő utánpótlás biztosítására?
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1980-ban Magyarországon a 35 évesnél fiatalabb emberek száma 5 millió 463 ezer volt, ugyanez a szám 2011-ben már csak 4 millió 036 ezer. A teljes lakosságszám is csökkent durván 772 ezerrel, de a fiatalok száma még ennél is sokkal többel, 1 millió 417 ezerrel lett alacsonyabb.
Az elöregedés egész Európát sújtja, az északi államokat keményebben. A déli országokban fiatal az utca, nálunk öreg. Ott sok a gyerek, nálunk kevés. Ott dinamikus, életerős, problémamegoldásra kész légkört érzékelhet az ember, pedig az ott élők gondjai is nagyon súlyosak. Nehéz volna megítélni, mi magyarok, mennyire vagyunk depressziósak, rosszkedvűek, kiégettek és elfáradtak, mindenesetre az alkoholizmussal és az öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatos statisztikák arra utalnak, hogy az európai átlagnál rosszabb a helyzet nálunk. Különböző kérdőíves felmérések szerint a lakosság komfortérzete alacsony, magyarán: boldogtalanabbak vagyunk, mint ami anyagi helyzetünkből következne. Ez talán összefügg azzal, hogy brutálisan kevés nálunk a fiatal, életerős, tettre kész ember.
Persze nézhetjük a dolgot a jó oldaláról is: ha nem is éppen a dél-európai országokkal összevetve, de a trópusi államokkal való összehasonlításban már bizonyára igaz az a megállapítás, hogy ott nemcsak a fiatal ember sokkal több, mint nálunk, hanem az idősebb is kevesebb. Vagyis mi, európaiak, tovább élünk, ami nagyszerű eredmény, de sajnos nem csak erről van szó. Ha mindössze az okozná a demográfiai arányok változását, hogy az életfa felső része terebélyesebb, mint délen, akkor valóban csak örömre lehetne okunk, de nem így van, mert az alsó részben is nagy a különbség. Nem csak az idősek vannak többen, a fiatalok kevesebben.
Ezt a folyamatot úgy tűnik, az európai országok belső erőből megfordítani nem tudják. Egyrészt ez egy jogos, helyeselhető folyamat, hiszen az a népességrobbanás, ami az emberiséget napjainkban jellemzi, óriási veszélyeket is rejt magában, és a népszaporulat visszafogása józan válasz a helyzetre. A biológusok, az etológusok már régóta figyelmeztetnek arra, hogy a túlnépesedés a teljes populáció összeomlásához vezethet. Az ökológusok arról beszélnek, hogy Gaia, vagyis a Föld bioszférája kerül veszélybe az eddigi történelem során ismeretlenül nagy tömegű emberiség környezetszennyező tevékenysége miatt. A társadalomkutatók arra figyelmeztetnek, hogy életveszélyes arányeltolódás következik be a civilizációs szférában: azokon a területeken él az emberiség egyre nagyobb hányada, ahol nem a modern, emberjogi, felvilágosult, tudományos gondolkodás, hanem a függelmi-vallásos szemlélet a meghatározó, és ennek következtében a polgári szemlélet kisebbségbe kerül, a civilizáció elpusztíthatja önmagát.
De talán a fejlett országok lakossága túlságosan is visszafogja a népszaporulatot. Olyan nagy mértékben csökken ez a reprodukciós index, hogy nincs olyan fejlett ország, amelynek ne kellene például a nyugdíjak finanszírozhatóságának problémájával szembenéznie. Nekünk, magyaroknak pedig azt a tényt is tudomásul kell vennünk mindezen túl, hogy harminc év múlva a valamikor még mintegy tizenkét milliós magyarság lélekszáma hat-hét millióra csökken. És a csökkenés gyorsuló folyamat, hiszen egy kis létszámú ország nem tudja ugyanazt az életlehetőség-skálát nyújtani, nem tud ugyanolyan sokféle kibontakozási lehetőséget teremteni, mint a nagyobb létszámúak, és ezért a kivándorlás felpörög. És a történet vége az, hogy nyolcvan-száz év múlva a magyarság egy érdekes szubkultúra lesz, mint most a manysik vagy az észak-amerikai indiánok. Most hozhat a bevándorlás elutasítása politikai sikert, de talán csak azért, mert nem vesszük figyelembe ennek az elutasításnak az árát.
Úgy tűnik, Európa fejlett és előrelátó része erre a problémára, vállalva a közismert és súlyos kockázatokat, a civilizációs felzárkózás iránt mégiscsak valamennyire nyitott fiatal emberek importjával válaszol. Tudják nyugaton is, hogy nem minden bevándorló kész arra, hogy átugorjon évszázadokat és a középkori létmódból átlépjen a modern polgári létmódba, ez számukra is bizonyára megrázkódtatásokkal teli változás. Nekünk se könnyű tudomásul venni a csadort, a közbiztonsági problémákat és a terrorfenyegetettséget. De egyszerűen nem talált az emberiség más utat a civilizáció értékeinek megőrzésére, önmaga megmentésére. Vagy sikerül az integráció, vagy – vagy ennek a mondatnak nincs távlatokat nyújtó befejezése. Nincs, mert aki elzárkózik a multikulturális együttéléstől, a jövőtől zárkózik el.
