PM;Kövér László;kitiltás;Szabó Tímea;

- Szabó Tímea a kitiltott újságírókért sztrájkolt a Házban

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke nem hajlandó felállni a parlamenti ülések kezdetén, amíg nem engedik vissza az Országházba az onnan kitiltott újságírókat. A független képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy határozati javaslatban kezdeményezi Kövér László visszahívását a házelnöki tisztségéből.

Kövér László azért tiltotta ki a Népszabadság, a HVG, a 24.hu és az Index újságíróit, mert olyan helyszíneken tettek fel közérdeklődésre számot tartó témákban kérdéseket, ahol azt a házelnöki rendelet szerint nem tehették volna - mondta a politikus, aki abszurdnak tartja, hogy az Országgyűlés épületében csak körülbelül hatvan négyzetméteren lehet kérdéseket feltenni.

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja Kiss Lászlót, az úszók volt szövetségi kapitányát, hogy önként adja vissza az összes állami, önkormányzati és egyéb kitüntetését, valamint mondjon le minden állami juttatásáról.