Merkel;Ferenc pápa;

A „remény pápája” Angela Merkellel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Ferenc pápa: hidakat, ne falakat építsünk!

A Vatikánban vette át tegnap Ferenc pápa az Achen városa által alapított rangos európai uniós elismerést, a Károly-díjat. A döntés még tavaly év végén megszületett, az indoklás szerint az emberséges, egységes és erős Európa melletti kiállásáért esett a választás a katolikus egyházfőre. 

Az elismerés odaítéléséről döntő bizottság indoklásában kiemelte, hogy az utóbbi hét évben bekövetkezett válságok, nehézségek és csapások "háttérbe szorították az integrációs folyamat vívmányait", ami "drámai bizalomvesztésre" vezetett, Ferenc pápa viszont a "remény és bátorítás" üzenetét helyezi szembe ezzel a folyamattal.

A díjat a hagyományosan Aachenben adják át Krisztus mennybemenetelének napján (a húsvét vasárnap utáni 40. napon, Áldozócsütörtökön), ezúttal azonban a Vatikánban került erre sor.

Az európai uniós vezető politikusok, köztük Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke, valamint Martin Schulz az Európai Parlament elnöke már csütörtökön megérkeztek Rómába, ahol a Capitoliumi Múzeumban emlékeztek meg az 1957-es Római Szerződés jövőre esedékes hetvenedik évfordulójáról. A vendéglátó Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel az unió jövőjéről, jelenlegi problémáiról tanácskoztak abban teremben, ahol az EU alapjait letevő római szerződést aláírták az alapító atyák.

A tegnapi díjátadón Ferenc pápa beszédében a napjainkban tapasztalható uniós széthúzást és egyes tagállamoknak a menekültválság kapcsán tanúsított magatartását bírálta. „Mi történt veled, humanizmus Európája, az emberi jogok, demokrácia és szabadság bajnoka? Mi történt veled, Európa, költők, filozófusok, művészek, zenészek és tudósok otthona? Mi történt veled, Európa, nemzetek és népek anyja, nagyszerű nők és férfiak szülője, akik életüket ajánlották, sőt feláldozták testvéreik méltóságáért?”, tette fel a kérdést. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy manapság - sokkal inkább, mint valaha bármikor - az európaiaknak, az Európai Unió alapító atyáihoz hasonlóan, hidakat kellene építeniük és le kellene bontaniuk a falakat. Kiemelte, az európai egység egyre halványul, és azok, akik kerítések emelését tervezik, elárulják a modern Európa alapítóinak álmait.

Donald Tusk a kitüntetettet köszöntve úgy fogalmazott: „Ön a remény pápája mindannyiunk számára”.

A díjról
A Nagy Károly (Charlemagne) frank császárról elnevezett nemzetközi díjat az európai egyesítésben kiemelkedő érdemeket szerző személynek vagy intézménynek ítélik oda 1950 óta minden évben.
Tavaly Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kapta az elismerést. A korábbi kitüntetettek között van Václav Havel néhai cseh államfő és Bill Clinton volt amerikai elnök. Magyar díjazottak is vannak. Horn Gyula külügyminiszterként 1990-ben vehette át az elismerést, Konrád György író 2001-ben.
Ferenc pápa a harmadik római katolikus egyházi személy, aki megkapja a díjat; 1989-ben a taizéi közösség alapítóját, Roger testvért tüntették ki, 2004-ben pedig rendkívüli Károly-díjat kapott II. János Pál pápa.



Elfogadás címmel maratoni felolvasó est lesz május 9-én a Centrál Színházban, amelynek középpontjában ezúttal a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) identitású emberek történetei állnak. Immár hagyománynak nevezhetők ebben a teátrumban a társadalmi megbélyegzéssel, az előítéletekkel szembeni előadások, az idén már a harmadik alkalommal rendeznek ilyen estet. A Centrál Színház igazgatójával, Puskás Tamással beszélgetünk.