Az ötvennyolc éves fotós legújabb tárlata a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtárában még egy hétig, május 13-ig tekinthető meg. Az Irodalmi portrék címet viselő fotókiállítás nem ad teljes képet arról a szenvedélyről, amellyel Czimbal Gyula alanyait fotózza. Azt azonban megmutatja, milyennek látja a fotós az éppen előtte álló-ülő íróembert, legyen az a komoly Száraz Miklós György, vagy a western-hősként pózoló Nemere István. Bartis Attilának, aki tavaly jelentkezett A vége című új regényével, szinte nem is látszódik az arca szemmagasságban, mert a kezében tartott pipából felszálló füst éppen arca előtt állt meg arra a pillanatra, amíg Czimbal exponált. Háy János csapzott hajjal, kisfiús mosollyal, ám fáradtan néz a lencsébe csillebérci otthonában, míg Dániel András, a grafikusból lett mesekönyvszerző egy fán ücsörög hetykén egymásra vetett lábakkal.
Oldottabb jellegű kép az, amelyiken Kodolányi Gyula ül otthoni kanapéján. A kép tükrözi a költő lakásának hangulatát is, látszik egy hímzett terítő, egy hifi-berendezés, egy ládikóra helyezett, félig leégett gyertya - a háttérben pedig roskadozó könyvespolcok sejlenek fel. A budafoki könyvtárban fekete-fehérben elénk táruló fotó közül a legtöbb Juhász Ferenc költőt ábrázolja. A kétszeres Kossuth-díjas alkotó túl a nyolcvanötön ült modellt a fotósnak, aki csillogó szeműnek, a világra kíváncsinak, barátságosnak örökítette meg a nagy öreget. Mindig fürkésző szemében azonban mégis ott van a bánat, a méltón viselt fájdalom okozta kín, csakúgy, mint a halál megkísértése is. A Juhász-portrék azért is érdekesek, mert bepillantást engednek abba, hogyan - milyen igézően öblös könyvtenger közepette - élt a költő, sőt az egyik kifüggesztett képen még munka közben is láthatjuk.
Czimbal Gyula fotói hagyományos portrék, időtlenné merevített pillanatok egy-egy író életéből. Úgy sejtem, jórészt olyanok, ahogyan a portréalanyok láttatni szeretnék magukat.
