Én nem értem, miért kell a dolgokat így elaprózni. Mit vacakolnak azzal, hogy hol ezt, hol azt vonják ki a hozzáférhető információk köréből, hol az egyik, hol a másik állami intézmény pénzügyeit függönyözik el gondosan kíváncsi szemeink elől. Pedig mennyivel rosszabb, ha az ember lábát centinként amputálják. Ha már muszáj, essünk túl rajta gyorsan, vágják le az egészet. Nyissz. Hát nem egyszerűbb lett volna, ha ahelyett, hogy kínosan magyarázgatták, miért lesz a közpénzből magánpénz a Nemzeti Bank alapítványaiban, rögtön kimondják: nálunk ezentúl minden közpénz magánpénz. Információszabadság, átláthatóság, szintén - nyissz. Csak csukjuk be a szemünket, szorítsuk össze a fogunkat, katonadolog, kár a hisztiért. Kaphatunk némi érzéstelenítőt is: kvótás népszavazás, olimpia, aki allergiás a gyógyszer valamelyik alkotóelemére, annak persze pechje van.
De még jobb, ha az egész országot egy az egyben titkosítják. Úgyis csak a baj van belőle, hogy Brüsszelből, Berlinből, ki tudja még, honnan sanda szemmel méregetnek minket, kukucskálnak, leszólnak, belebeszélnek. Azt hiszik, az a vacak pár milliárd euró, amit idelöknek, már feljogosítja őket arra, hogy leskelődjenek, kikémleljék, ki mennyit lop el belőle. Kerítés már úgyis van, csak ki kellene írni a kapukra: Magyarország, titkosítva! Nem vagyunk itthon. Ablak, ajtó zárva, itt nem szaglászhatnak. Minden titok. A mi édes titkunk. Vagy nem annyira édes, de a miénk. Illetve a kormányunké. Annak idején vicc is született arról, mi lesz az új magyar címer: zöld mezőben egy kormány, azt csinál, amit akar.
És igaza is van, hogy nem avat be minket mindenbe. Pletykás nép vagyunk, na, nem áll meg bennünk a szó. Elég, ha eltűnik innen-onnan pár száz milliárd, már mindenki erről fecseg, még a villamoson is. Körül sem néznek, nem hallgatózik-e valaki. Pedig akár Soros György is ott ülhetne a mögöttük lévő ülésen. Vagy egy migráns. Tudható, hogy mi vagyunk a legeltökéltebb ellenségük, így aztán a terroristaképző táborokban előre megtaníthatták őket magyarul. Csak így lehet, különben mi értelme lett volna, hogy az állami plakátok magyarul szóljanak hozzájuk? De lebuktak: megértettek ezek mindent, nem is merték elvenni a munkahelyeinket.
Amíg ilyen elővigyázatlanok vagyunk, jobb is, ha előttünk is titokban tartanak mindent. Csak abban hibáznak, hogy részletekben adagolják a titkosítást. Így aztán folyton infótörvényt kell módosítani, ami elég strapás lehet. Úgy kezdődött, hogy még 2011 táján megszüntették az adatvédelemmel és az információs szabadsággal foglalkozó ombudsman posztját. Minek okvetetlenkedjen? Amint egy újságíró vagy ellenzéki politikus kellemetlen helyen tapogatózott, gyorsan egy új paragrafussal ütöttek a kezére: ide már ne nyúlkálj, ezek többé nem közérdekű információk! Amikor 2013-ban a trafikpályázatok anyagait akarták, napok alatt beírták a törvénybe: na, ennyi tételt nem lehet kiadni, ez aránytalan munka a hivataloknak. Aztán a Századvég sok milliárdért készített tanulmányait kérte egy újságíró, muszáj volt hát kihirdetni: hogyisne, ez sérti a szerzői jogot, ez a hatalom pedig köztudottan mániákus jogtisztelő. Sajnos, némely bíróságban sem lehet megbízni, képesek voltak mégis kiadatni a papírokat. Ekkor jött az újabb módosítás: legyen, de egy vagon pénzt kell fizetni értük.
Nem is tudom, ezek a kíváncsiskodók miért nem járnak Operába. Már az Álarcosbálban is azt énekli a kormányzó apródja: „Oszkár tudja, de nem mondja,/ Tralalalla, lallala, tralalalla, lallala.” Meg azt, hogy „Tiltja grófunk,/ Hogy róla szóljunk.” De nem. Ezeknek trallalázhatsz napestig, csak tovább szaglásznak. Tóth Bertalan pert nyert, oda kellett volna adni a Posta üzelmeiről szóló dokumentumokat. Nem baj, gyorsan átszabták a postatörvényt. Burány Sándor a Nemzeti Bank papírjait perelte ki - a válasz a banki alapítványok pénzeinek „titkosítása” volt. De amikor az Alkotmánybíróság ezt már túlzásnak ítélte, újabb jogalkotásra volt szükség. A képviselők lassan nyaralni készülnek, nem lehet majd minden héten infótörvényt szigorítani, hát egy úgynevezett „salátatörvényben” eldugtak egy paragrafust, amely minden állami, önkormányzati vállalatot feljogosítana arra, hogy elhajtsa a közpénzekről adatokat kérőket. Elég annyit mondania, hogy ez sérti a piaci érdekeit, „tralalalla-lallala”. Vagy „külügyi érdeket” sért, például Putyin megharagudna. „Ttralalalla-lallala”. Vagy egyenesen „nemzetgazdaságit”. Végre értem, miért mondta Lázár, hogy aki a Nemzeti Bankot és elnökét kritizálja, az a forintot gyengíti. A jó forint ugyebár nemzetgazdasági érdek (volna, ha Matolcsyék nem rontanák), tehát a bankalapítványok disznóságai után tilos lesz nyomozgatni. Sőt hazaárulás. Emlékezzünk az Álarcosbálra: „tiltja grófunk, hogy róla szóljunk.”
Van egy még jobb ötletem. Szerintem ez az egész állami titkolózás van olyan fontos, hogy az Alaptörvényben a helye. Annak már úgyis elavult az 1848-at idéző utolsó mondata: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Ki gondolhatja ezt komolyan? Az Alaptörvény zárszava legyen egyszerűen ez.: „Pszt!” Aztán titkosítsuk azt is.
