Európa-liga;Sevilla;Villarreal;

- Összejöhet a spanyol döntő

Spanyol házi döntőt rendezhetnek a labdarúgó Európa-ligában, ugyanis mindkét hispán csapat kedvező helyzetből várja a kontinens második számú kupasorozatának elődöntőjének visszavágóját. 

A Villarreal a 92. percben Adrián López találatának köszönhetően 1-0-ra diadalmaskodott hazai pályán a Liverpool ellen. „Egyetlen nagy hibát követtünk el a meccsen, amit kihasználtak. Egygólos hátrányba kerültünk, ám ma a Villarreal érkezik az Anfield Roadra, ahol tudjuk, mennyire erősek vagyunk” – vélekedett Jürgen Klopp, a vörösök német vezetőedzője.

Jó hír az angolok számára, hogy az előző öt alkalommal, amikor egy csapat idegenben 1–0-s vereséget szenvedett az UEFA-kupa vagy az El elődöntőjének első felvonásán, négyszer sikerült megfordítania a párharcot. Igaz az egyetlen kivétel éppen a liverpooliakhoz köthető, mely a 2009–2010-es szezonban saját közönsége előtt hosszabbítás után csak 2–1-re verte meg a későbbi győztes Atlético Madridot. A találkozónak magyar résztvevője is lesz, ugyanis a Liverpool-Villarreal összecsapást Kassai Viktor vezeti. Munkáját Ring György és Tóth Vencel partjelzők segítik, az alapvonalon pedig Bognár Tamás és Farkas Ádám működik majd közre. Az összecsapás negyedik játékvezetője Berettyán Péter lesz.

A másik párharcban a címvédő Sevilla 2-2-es döntetlent játszott az ukrán Sahtar Doneck otthonában, így akár egy 0-0-val, vagy 1-1-el is az andalúzok kerülnének a fináléban.

Legutóbb 2012-ben rendeztek spanyol házi döntőt Európa másodikszámú kupasorozatában, akkor az Atlético Madrid 3-0-ra verte az Athletic Bilbaót.

Európa-liga, elődöntő, visszavágók
Sevilla-Sahtar Doneck (21.05, Tv: Digisport1, az első mérkőzés eredménye: 2-2)
Liverpool-Villarreal (21.05, Tv: RTL II, 0-1)



Bár a Bayern München már 31 perc elteltével ledolgozta hátrányát az Atlético Madriddal szemben az Allianz Arenában a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, mégis a madridiak kerültek a döntőbe. Guardiola együttese kiváló focit mutatott be, de Simeonénak mintha Lewandowskiékat is sikerült volna megbabonáznia.