betörők;

Fotó: police.hu

- A krémsajt buktatta le a két betörőt - Videó!

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre május 2-án, miszerint egy szolnoki társasházban két gyanúsan viselkedő férfira figyeltek fel. A járőrök a helyszínre érkezve észlelték, hogy a ház bejárati ajtaját, illetve az egyik lakás ajtaját felfeszítették, továbbá több bejárati ajtó kémlelőnyílását sajtkrémmel bekenték - tudatta a police.hu. 

A rendőrök még a lépcsőház harmadik emeletén igazoltatták és elszámoltatták a két budapesti lakost. A páros tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el, de a járőrök a ruházat-, illetve a csomagok átvizsgálása során ékszereket és több betöréshez használatos eszközt találtak náluk. A csomagokból előkerült többek között több zárfésűs eszköz, egy csavarhúzó, egy szövetkesztyű és egy tubus bontott krémsajt is.  

A rendőrök K. Zoltán és N. József budapesti lakosokat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a két 44 éves férfit, akik készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el a szolnoki lakásból. A rendőrök a gyanúsítottak által használt gépkocsit, illetve a náluk talált eszközöket lefoglalták.

Forrás: police.hu

A XIV. kerületben a Róna és a Thököly utca kereszteződésében elgázoltak egy motorost - írja az Index, a portál egy olvasótól érkezett fotót is mellékelt az oldalán.