Publicisztika;MSZP;költségvetés;

- Büdzsé - "Fideszes haverok" kapják a súlyos milliárdokat

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerint a 2017-es költségvetés kizárólag a jómódú családoknak és a "fideszes haveroknak" jelent előrelépést.

Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz azt ígérte, a jövő évi költségvetés biztosítja, hogy mindenki lépjen egyet előre, de az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslatban ennek nyoma sincs, érdemi elmozdulást nem jelent az idei büdzséhez képest. Az ellenzéki politikus hozzátette, a Fidesz hatéves kormányzásának köszönhetően az országban a lakosság több mint negyven százaléka a Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimum alatt él.

Egy ilyen országban azt várnák a költségvetéstől, hogy a jómódúak és a haverok támogatása helyett elsősorban a nehéz sorban lévő embereken segítsen - közölte, hozzátéve, ennek a törekvésnek évek óta nyoma sincs a büdzsében. Burány Sándor szerint a 2017-es nyugdíjemelést "még nagyítóval is nehéz észrevenni", miközben a napokban fideszes javaslatra emelték fel ötmillió forintra Matolcsy György jegybankelnök fizetését.

Értékelése szerint a jövő évi büdzsé azt mutatja: folytatódik az a kormányzás, amely "az ország lerablásra épül", amely számolatlanul adja a súlyos milliárdokat a Fidesz-közeli vállalkozóknak, családtagoknak. A költségvetési bizottság elnöke szerint a nullás költségvetés ígérete sem teljesül, hiszen az idei évre tervezett hiányt több mint négyszázmilliárd forinttal haladja meg a jövőre tervezett hiány.

Kérdésre válaszolva Burány Sándor amellett foglalt állást - hasonlóan az Eurostathoz -, hogy az Eximbank a magyar államháztartás része. Hozzátette: a kifizetőhellyé vált, állami tulajdonban lévő bank forgalma a belföldi hitelezéssel nagy mértékben megnőtt és ezért képes befolyásolni az államháztartás számait.

Az önkormányzati törvény módosításáról tárgyaltak az Országgyűlésben a képviselők. Míg Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, a Fidesz és a KDNP is támogatta a javaslatot, addig Hiszékeny Dezső, az MSZP vezérszónoka merényletkísérletnek nevezte a tervezetet az önkormányzati autonómia ellen, az LMP szerint pedig a törvénymódosítás bevezetése totálissá tenné a centralizációt.