Hirdetések;Szerbia;SNS;Vucic;

- Újraszámolná a voksokat a kormánypárt

A Szerb Haladó Párt (SNS) azt kérte, számolják újra a vasárnapi szerb parlamenti választáson leadott szavazatokat, és hogy betekintést nyerhessen a teljes választási anyagba, mindezt egy nappal azután, hogy az ellenzék megalakította a saját csoportját a választási anyag elemzésére – írta a Vajdaság Ma portálja.

Aleksandar Vučić, az SNS elnöke megerősítette, hogy pártja át fogja nézni a teljes választási anyagot, és elismételte, hogy szerintük a szavazóhelyek bezárása után furcsa dolgok történtek. A haladók azt is közölték, hogy pártjuk újonnan létrehozott, jogászokból álló csoportja már hivatalos kérelemmel fordult az illetékes intézményekhez a szavazatok újraszámlálását illetően.

Az SNS szerint alapos a gyanú, hogy egyes politikai pártok és csoportok szándékosan sértették meg a választási folyamatot, nyomást gyakorolva a lakosokra és az illetékes intézményekre, törvényellenes és megengedhetetlen munkát végezve.

A közlemény kitér arra is, hogy a haladók semmilyen formában nem fogják megengedni a választópolgárok akaratának megmásítását.

Az ellenzéki pártok vezetői, Sanda Rašković Ivić, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke, Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnöke, Boris Tadić, a Szociáldemokrata Párt elnöke, Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke, Saša Radulović, az Elég volt mozgalom elnöke és Boško Obradović, a Dveri első embere, már korábban összeültek, s jogi csapatot alakítottak, amely majd megvizsgálja a választási anyagot. A választások napján pedig a választási bizottság épületébe vonultak, hogy "felügyeljék" a szavazatszámlálás tisztaságát. Vučić azt is furcsának tartja, hogy miután az ellenzéki politikusok megjelentek a RIK épületében, számukra kedvező eredmények születtek, és átlépték a parlamenti küszöböt.

Véglegesen eldőlt, hogy Spanyolországban nem sikerült kormányt alakítani, ezért előrehozott választást kell kiírni, miután az utolsó, hétfőn és kedden megtartott egyeztetéseket sem koronázta siker. VI. Fülöp király bejelentette, júniusban szólítják az urnákhoz a választókat az idő előtti voksolásra. Az indoklás szerint egyik politikai erő sem szerzett a kabinet életre hívásához elegendő többséget a törvényhozásban, ezért az uralkodó nem is jelölt hivatalosan senkit sem a miniszterelnöki tisztségre, s ezzel együtt kezdeményezte a parlament feloszlatását.