vita;Hatvan;emberölés;

- Ezért öltek meg egy férfit Hatvanban

Börtönök építése helyett, vagy akár mellett inkább a társadalom konfliktuskezelő képességének, ha úgy tetszik, a civilizált emberi magatartás mintáinak oktatására kellene nagyobb erőket, összegeket fordítani, amely összegek visszatérülhetnének  a büntetőintézetek nagyon sokba kerülő fenntartásának csökkenésén. Ezt már régóta javasolják a szakemberek, egyelőre kevés foganattal. Hatvanban éjszaka "vitás" felek ismét csak az erőszakot találták meg, mint végső érvet, és ebbe megint belehalt egy ember. És ha most - eléggé elítélhető módon - csak a társadalom újabb anyagi terheit nézzük: kiesett egy talán adófizető polgár, egy másikat pedig évekig el kell tartani egy börtönben. 

A police.hu beszámolója szerint  április 26-án 0 óra 30 perc körül Hatvanban, a  Pázsit utcában egy 32 éves gyöngyösi férfi szóváltást követően bántalmazott egy helyi férfit, aki ennek következtében életét vesztette. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Szolgálati visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját a Központi Nyomozó Főügyészség.