„Missziónak éreztem, hogy az egykori Sonderkommando túlélőit felkutassam, és feltárjam a történetükről. Auschwitz igaz történetéhez hozzátartozik a tanúságtételük. Ha meghalnak, a történetük is örökre eltűnik velük”, mondta könyvének indítékáról Gideon Greif izraeli történész. A könyvfesztiválon mutatták be a Könnyek nélkül sírtunk címmel az Európa Kiadónál most megjelent interjúkötetét, amelyben az Auschwitz-Birkenau krematóriumaiban dolgozó Sonderkommando tagjai mondják el, amit átéltek. A könyv a Saul fia című film egyik fontos forrása volt, kivételes lett az esemény, hogy Greif professzor mellett Nemes Jeles László rendező is részt vett a könyvbemutatón.
Gideon Greif 1986-ban határozta el, hogy felkutatja a Sonderkommando tagjait. Őket a náci fogvatartók választották ki a zsidó foglyok közül a krematóriumokban végzendő munkára. Feladatuk szerint, ahogy a Saul fia jelenetei is mutatják, a sonderesek terelték a gázkamrába a megsemmisítésre ítélt foglyokat, majd hordták ki és égették el a hullákat.
Hogy lehetett ezt elviselni, kérdi az utókor. „Az interjúkban elmondták, a remény éltette őket, hogy be tudjanak számolni arról, ami velük történt.”, mondta a professzor. Ám a Sonderkommandóról hosszú évtizedekig alig tudott a világ. Greif professzor szerint sokáig teljesen hamis kép élt róluk. Kollaboráns árulóknak tartották őket, akik együttműködtek a nácikkal. Volt, aki gyilkosnak nevezte őket. „A sonderesek nem gyilkoltak meg senkit, őket utasították a munkára, aki gyilkolt, az az SS volt. A sonderesek maguk is áldozatok voltak, de az ő történetük kimaradt a holokauszt történetéből. Akit kiválasztottak a Sonderkommandóba, arra kimondták a biztos halálos ítéletet, őket ugyanis időről-időre megsemmisítették, hogy ne maradjon élő tanúja a krematóriumban folyó rémtetteknek. Mindössze 80-100 sonderes élte túl Birkenaut, közülük 31 élőt sikerült négy évtized múltán felkutatnom. Az interjúkban elmondták, hogyan működött a náci halálgyár. Százak és ezrek halálával kellett szembesülniük közvetlen közelről, a holttesteket ők égették el. Az interjúkötet megváltoztatta róluk a képet a világban, megváltoztatta a történelem arcát”
A Sonderkommando megítéléséről Gideon Greifnek nagyon határozott véleménye van. „A sonderesek bátor emberek voltak. Tudták, hogy rájuk is halál vár, őket is bevezényelik a gázkamrába. Azért akarták túlélni Auschwitzot, hogy legyen tanúja az ott történteknek. De amikor hazatértek, és elmondták, hogy halottak ezreit égették el, még a rokonaik is őrültnek tartották őket. A világ nem hitt nekik, és ez óriási sokk volt a túlélőknek. Ezért hallgattak. A bátorságukat mutatja, hogy Auschwitzban az egyetlen fegyveres felkelést ők robbantották ki. Folyamatosan dokumentálni igyekeztek a haláltábor eseményeit. A dokumentumokat elásták.” Mintegy a tíz százalékát meg is találták a sonderesek titkos dokumentumainak, ezek az auschwitzi tekercsek. (A Saul fiában látjuk, ahogy a titkos fotófelvételeket készítik az udvaron hatalmas gödörben égő hullákról.)
„A halottak beszélnek hozzánk”, mondta a professzor utalva arra, hogy a sonderesek tanúságtételéből kiderül az, ami a dokumentumok híján alig volt ismert. Általuk lett ismert, hogy mi történt a krematóriumokban. Ahol a sonderesek mindennapi munkája folyt, eddig játékfilm még nem lépett be. A Saul fia volt a legelső, amely nem fordult vissza a küszöbtől, hanem bátor volt belépni a haláltábor szívébe, a krematóriumba. Nemes Jeles László elmondta, a. Sonderkommando történetével Franciaországban találkozott, egy 70-es években angolul megjelent könyv adott részleteket az auschwitzi tekercsekből, s történelmi magyarázatokat a szöveg pontos megértéséhez. Amikor kezébe került Greif interjúkötete, az megerősítette a szándékában: a forgatókönyvet már eleve úgy írták meg, hogy nem kívülről nézik az eseményeket, hanem visszalépnek a sonderesek életének a jelenébe.
A súlyos téma ellenére bensőséges pillanat volt, amikor a rendező megköszönte a kutató munkáját, hozzátéve, ahogy a könyv segített a film megszületésében, most örül annak, hogy a film segítette a könyv magyarországi megjelenését. A Saul fia valóban ráirányította a figyelmet a magyar könyvkiadás óriási adósságára, s első németországi megjelenését (1995) követően húsz évvel most megjelent a Könnyek nélkül sírtunk magyarul. A filmnek köszönhető az is, hogy az auschwitzi tekercsek hamarosan szintén megjelenik végre nálunk is. Nemes Jeles a Sonderkommandó tagjainak megítélését illetően egyértelműen azt a véleményét fogalmazta meg ismét, hogy a sonderesek halálraítélt áldozatok voltak. Azért választották ki őket a náci fogvatartóik a krematóriumi munkára, hogy bizonyos fokig áthárítsák a zsidó sonderesekre a gyilkolás felelősségét, noha azok nem kollaboránsok voltak, hanem áldozatok. ártatlanok a nagyüzemi gyilkosság elkövetésében.
Visszagondolva a negyven éves csendre, izgalmas kérdés, hogyan tudta szóra bírni a holokausztkutató történész az évtizedek óta hallgató túlélőket? Ezekről a műhelytitkokról is beszélt Gideon Greif. Sajátos módszert dolgozott ki. „Egyáltalán nem örültek nekem. Sokkal boldogabbak voltak, amikor elmentem. Nagyon visszafogottan, nagyon lakonikusan válaszoltak, éreztem, nem akarnak beszélni. Valósággal ki kellett fejnem belőlük az emlékeiket. Ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, mindenki elmondta a maga történetét. Ezek ily módon olykor fedik is egymást, ismétlésnek hat, hogy többen elmondják ugyanazt. De ez bizonyítja a tények hitelességét. Amikor nem kaptam kielégítő választ, újra visszakanyarodtam, kissé átformáltam a kérdést és addig nem léptem tovább, míg meg nem nyílt az emlékezés. Nem akartam sebeket felszakítani, sem az intimitásukba belegázolni. Volt, akit újra felkerestem, egyikükhöz tizenkétszer mentem el. Meg kellett kapnom a tanúságtételüket.. Akik a most megjelent könyvben megszólalnak, már nincsenek köztük. Amikor beszéltek, érzelemmentes, tárgyilagos hangon szólaltak meg. Az élettelen, lapos hang mögött a mindvégig ott volt az az egykori mélységes sérülés. A kötetben megjelent interjúkon kívül még 23 túlélővel beszéltem. A következő kötetben kapnak helyet. Közülük is már csak ketten élnek.”
Magyar sonderessel nem készült interjú, a professzor nem tud magyar túlélőről. Nemes Jeles László elmondta egy találkozását. A professzortól kapott információ nyomán az egyik túlélő sonderest felkereste Los Angelesben. „Az első reakcióm az volt, jó, hogy nem találkoztam vele a film előtt, mert lehet, hogy nem csináltam volna meg a filmet. Nem kifejezhető, hogy milyen volt ez az idős ember. Mintha egy másik dimenzióban létezne. Öt-hat nyelven tud, de beszélni nem akart. Csak énekelni akart. Ültünk, hallgattuk, ahogy énekelt.”
