Az a csend, akkor, február közepén, valóban félelmetes volt. Állt több ezer ember a Kossuth téren a zuhogó esőben és így üzent a hatalomnak. Megrendítő, erőt sugárzó, nagyon hatásos öt perc volt. Így fejeződött be a tüntetés.
De vajon meg lehet-e ezt ismételni, immár országosan, de ugyanolyan jellemzőkkel? Ez volt a kérdés a héten, amikor a sztrájkoló pedagógusok azt kérték, délben öt percre álljon meg az élet. Hogy azok, akik támogatják törekvéseiket, kifejezhessék szolidaritásukat a munkájukat kényszerűen felfüggesztő oktatási dolgozókkal. Az autósok dudáltak, sokfelé valóban nem mozdultak, de azért ez az akció egyáltalán nem volt annyira hatásos, mint az a februári öt perc a tüntetés végén.
Így aztán a hatalom magabiztosan propagálhatja, hogy a pedagógussztrájk "érdektelenségbe fulladt". Ahogy a Fidesz frakcióvezetője fogalmazott, amikor úgy összegzett, hogy a munkabeszüntetésben az oktatásban dolgozók 80-85 százaléka nem vett részt. Ez persze csúsztatás, hiszen az érintettek 20-25 százaléka sztrájkolt, de valóban nem érdemes számháborút vívni. Sokkal komolyabb dologról van ugyanis szó: a gyerekek - az újabb nemzedékek - jövőjéről. Ebből a szempontból inkább figyelmet érdemel Kósa Lajosnak az a kijelentése, amellyel - áttételesen - rögtön kommunistázott egyet. Azt állította ugyanis, hogy a sztrájk "valós problémák mögé bújva meztelen politikai törekvéseket tartalmaz, ami nem meglepő, hiszen a szakszervezetek igen régen szövetségesei az MSZP-nek”. Igen, jól látja, minden összefügg a politikával, vagyis azzal a rendszerrel, amelyet a Fidesz az utóbbi hat évben oly sikeresen kiépített az országban, miközben a - tényleg - valós problémák csak halmozódnak.
Ez azonban a jelek szerint szót sem érdemel. Nyilván nem véletlen, hogy a kedves vezető péntek reggeli újabb rádiószózatában konkrétan nem érintette sem az oktatás, sem az egészségügy helyzetét, de még csak a vasárnapi boltzár eltörlését és a kormányon belül ezzel összefüggésben napvilágra került ellentéteket sem. Ferenc József szellemében itt minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg lehetnénk elégedve, ha ez a kvótaügy nem rontaná a kedvünket. Mert baj csak azzal van - Orbán Viktor szerint legalábbis -, hogy Brüsszel ránk akarna kényszeríteni betelepítendőket, s hogy a magyar - valamint az európai - baloldal egy követ fúj velük.
Mindez nemcsak öt percet, hanem legalább kétszer annyit megért az interjúnak nevezett kiselőadásban, mert a népet valahogy rá kellene venni, hogy inkább ezzel, meg a róla tervezett népszavazással foglalkozzon, semmint az embereket közvetlenül érintő - egyre sokasodó - gondokkal. Nem kétséges, hogy a maszlag sokak számára hatásos. Szívesen hallják, olvassák a pozitívumokat, s talán úgy vannak vele, inkább hisznek a nagy embernek, mint a szemüknek. Bár tudják, hogy nehezebben élnek, esetleg veszélyben a munkájuk, a munkahelyük, a gyerekek az iskolában nem kaphatják meg azt a tudást, amire később szükségük lehet, s ha végeznek, nem biztos, hogy el tudnak helyezkedni. Azért a gondokat legalább öt percre el lehet felejteni, amikor maga a miniszterelnök olyan szépeket mond. Hogy most már felfelé ívelő szakaszba jutottunk, s mindenkinek több jut (majd jövőre - és mindig jövőre), továbbá törődnek az emberekkel (még ha ezt ők maguk nem érzékelik is).
Így aztán a többségnek nincs öt perce a szolidaritásra. Nincs öt percük, hogy a mindennapi rohanásban megálljanak, meg különben is, mit gondolnának róluk a többiek. Talán még az ellenzék szekértolóinak tartanák őket (ld. Kósa Lajos idézett mondatát), s ez manapság nem vet jó fényt senkire. Ebben a nagyon haladó, nagyon rendben lévő országban sikerült uralkodóvá tenni a félelmet. Senki nem lehet biztos benne, ha valami olyat tesz, ami netán nem tetszik a hatalomnak, akkor milyen retorzió, megtorlás következhet. Való igaz, itt szabadon lehet írni és beszélni, de az ördög sosem alszik, s mennyire igaz a magyar közmondás, miszerint jobb félni, mint megijedni.
Ilyenkor hiába mondja a kedves vezető, hogy a magyar ember beszéde közvetlen, egyértelmű és egyenes. Összehasonlítva a Nyugattal, ahol más természetű politikai nyelvet szoktak meg. Az ugyanis, indirekt, udvariaskodó és rejtett tartalmai vannak. A magyaroké viszont nem ilyen - derült ki ugyancsak a péntek reggeli szózatból. Ami csak azért érdemel figyelmet, mert a nyilatkozótól - régebbről - azt is tudjuk, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz. Vagyis hiába beszél közvetlenül, egyértelműen és egyenesen, azért felmerül a gyanú, hogy ezzel szemben állnak a cselekedetei. Úgy általában: hogy mit csinált ebből az országból, persze famulusai hatékony közreműködésével. És akkor még nem említettük közvetlen, egyértelmű és egyenes hallgatásait. Vagyis azokat a témákat, amikről valami rejtélyes okból egyáltalán nem kíván szót ejteni. Mert esetleg arról tanúskodnának, hogy még sincs minden olyannyira rendben ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban.
Csak öt perc kellett volna a héten, hogy az egész ország átélhesse és átérezhesse azt a hangulatot, ami februárban a Kossuth téren volt. Igaz, abban az esőben úgy tűnt, az az öt perc megismételhetetlen. Sokan remélték azonban, hogy mégis. De most már másfajta öt percek járnak.
