A malomjátékból ismeretes, csiki-csuki helyzetet példázza a vasárnapi boltbezárásokat feloldó parlamenti döntés: ahogy a bezárásokat sem előzte meg semmilyen érdemi egyeztetés, ugyanúgy most sem várta meg a kormánykoalíció - ezúttal a népszavazással érvényre juttatható - állampolgári véleménynyilvánítást.
Engedtessék meg ez ügyben egy személyes epizód megemlítése. A közelmúltban a Hír Tv-ben engem is megkérdeztek a vasárnapi boltbezárásról, hiszen ez – úgymond - mégiscsak a Kereszténydemokrata Néppárt koalíciós tevékenységének a csúcsteljesítménye. Első reakcióm az volt, hogy nem engem, hanem az embereket kellene megkérdezni. De a riporter - habár a beszélgetés elején vallási értelemben renitensnek nevezett -, teológiai végzettségemre hivatkozva ragaszkodott a válaszomhoz. Azt feltételezte, hogy világnézeti meggyőződésem alapján semmiképpen sem tagadhatom meg a vasárnapi boltbezárás vallási jelentőségű vívmányát.
Mivel azonban ismerem a katolikusok vasárnapi szentmise látogatás kötelezettségének teljesítésére vonatkozó statisztikai adatokat, tisztában voltam azzal, hogy ezek sohasem függtek a hétvégi szabadidő eltöltésének módjától. A rendszerváltás előtt, még a szabad szombatok bevezetése után is, ugyanaz a gyakorlat maradt, mint a szóban forgó vasárnap nyitvatartást követően. A katolikus hívek szentmisén való részvételét sok minden befolyásolja, de aki azt gondolja, hogy ebben a boltok bezárásának vagy nyitvatartásának közvetlen, vagy akár közvetett szerepe van, az nagyon keveset tud a hívő emberek vallásgyakorlati szokásairól és világnézeti magatartásának indítékairól.
Így aztán a kormány tevékenységének ügyeletes magyarázója, Rétvári Bence nem is maradt adós a válasszal, mondván tévedés világnézeti magyarázatot keresni, szerinte a vasárnapi boltbezárásnak nem világnézeti oka volt, hanem a dolgozók iránti szolidaritás. Ha viszont Rétvári ezt komolyan gondolta volna, akkor nem lett volna szabad visszavonniuk a döntést, hanem ki kellett volna tartani mellette, és bátran vállalni az MSZP által szorgalmazott népszavazási kampányt. Csakhogy a kormány önmagának fordított hátat, Kósa Lajos, akinek mindenre van magyarázata, a boltbezárást megszüntető parlamenti döntést szintén azzal indokolta, hogy a kormánytöbbség ezúttal is a dolgozó emberek érdekében cselekedett. Így nem kell megvárniuk a ki tudja mikor sorra kerülő népszavazás eredményét, a parlamenti határozat révén máris hozzájuthatnak a munkaszüneti napon járó bérpótlékukhoz. Ami persze újfent nem igaz, de jól hangzik.
Röviden összefoglalva: amikor a kormánytöbbség megszavazta a boltbezárást, akkor is "szolidáris volt", és amikor ugyanezt feloldotta, akkor is. Hát ez az, amit a malom-játékban a csiki-csukinak neveznek: ugyanazzal a lépéssel zárja be a játékos az egyik malmot, amellyel megnyitja a másikat. Mi tagadás, csodálatos kormányunk van: bármit tesz vagy ugyanannak a bárminek az ellenkezőjét, minden a javunkra válik! De ha az ember túljut a bamba ámulaton és elkezd néhanapján gondolkodni, azért gyökeret verhet benne a kétség: hogyan lehet két egymásnak ellentmondó tétel egyszerre igaz? Vajon a kormányzati hatalom meddig tologathatja - mint a játékos malom figuráit -, az ország ügyeit? Meddig lehet bosszantani az állam polgárait olyan döntésekkel, amelyekkel senkinek nem kedveznek? És ha egyszer a tömegek felháborodása eléri a kritikus határt, egy magát demokratának valló kormányzat megengedheti magának, hogy gáncsot vessen a népszavazásnak, a démosz közvetlen akaratnyilvánításának? Emlékszünk: ellenzéki korában a Fidesz odaadással tetszelgett a szabadság gáncs nélküli lovagjának szerepében.
Most szembesülhettünk a valósággal: naivitás volt azt hinni, hogy az egy évvel korábban született döntés az országról és az emberekről szólt, netán etikai elvek és igaz értékek húzódtak volna meg a háttérben. A boltbezárás pusztán a politikai hatalomról, az erőfitogtatásáról szólt. A hatalom mindenáron való megtartásáról, amit az álságosan kölcsön vett vett és meghamisított keresztény-nemzeti jelszavak voltak hivatottak elfedni a megtévesztettek szemei elől.
Rétvári Bence, a vallásos hit keresztes lovagjainak, a kereszténydemokratáknak a szószólója, arról nem beszélt, hogy pártja a vasárnapi boltbezárással végre hozzájutott valami kézzelfogható sikerhez, ami nemcsak koalíciós részvételüket, hanem parlamenti létüket is igazolta a velük kevéssé foglalkozó közvélemény előtt. A kereskedelemben kierőszakolt vasárnapi pihenőnap akár önigazolás is lehetett: minden lekicsinylő vélekedés ellenére ők is tettek valamit. Valamit, amire az emberek végre felfigyeltek. S ha berzenkedtek is ellene, előbb-utóbb hozzászokhattak volna. Hiszen már oly’ sok mindenbe beletörődtek.
A parlamenti visszavonás révén azonban a KDNP halovány sikere egycsapásra szétfoszlott, éppen az ellenkezőjébe fordult. Vajon mit fognak ezután kitalálni? Mivel kerülhetnek ismét vissza a közbeszédbe? Mit mutathatnak fel, ami jelenlétüket igazolhatná a politika porondján? Hiszen nekik, a KDNP korifeusainak csak az a dolguk, hogy többek legyenek a semminél.
Ha némi empátiával végiggondoljuk, adottságaikat tekintve még ez is rettentően nehéz feladat.
