TV2;médiatanács;NMHH;

FOTÓ: Népszava

- Milliós bírságot kapott a TV2

Egy tavaly év végén vetített játékfilm nem megfelelő korhatár-besorolása miatt 1,25 millió forint bírságot szabott ki a Médiatanács a TV2-re. A testület egy dokumentumfilm támogatásáról és több kisközösségi és körzeti rádióval összefüggő ügyben is döntött - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtökön.

A közleményben azt írták: azért bírságolták meg a TV2-t, mert az a Komancsok holdja című játékfilmet 16-os korhatár-kategória helyett 12-esbe sorolta, és délben vetítette a 21 óra utáni idősáv helyett. Szigorúbb besorolást indokolt volna, hogy a filmben naturalisztikusan erőszakos, félelemkeltő képsorok és egy öngyilkossági jelenet is látható volt. A nézettségi adatok szerint a 16 éven aluli nézők közül hozzávetőlegesen 18 ezren láthattak legalább egy percet a műsorból.

A Médiatanács a gyerekek védelme érdekében, a televíziók jövőbeni jogkövető magatartásának ösztönzésére a fokozatosság és arányosság elve alapján határozta meg a jogkövetkezmény típusát és annak 1,25 millió forintos mértékét. A testület idén ezzel együtt eddig hatszor szabott ki korhatár-besorolási bírságot, több mint 17 millió forint értékben - közölték

A testület legutóbbi ülésén a 90 éves Kallós Zoltán néprajztudósról szóló portréfilm forgatásához 1,55 millió forint azonnali támogatást ítélt meg a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károly-pályázatán. Az összeg lehetővé teszi, hogy a Hollós László rendező-producer vezette stáb felvételeket készítsen júniusban a néprajzkutató és népzenegyűjtő ünnepélyes köszöntésekor, és interjúkat vegyen fel a tudóssal, illetve tanítványaival, barátaival, munkatársaival. 

A teljes filmet az Ember Judit- vagy a Kollányi Ágoston-pályázaton támogathatja majd a médiatanács, hiszen az azonnali támogatásban részesülő alkotók kötelesek indulni a soron következő dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmes pályázaton - fűzték hozzá. Több kisközösségi és körzeti rádióval összefüggő ügyben is döntött a testület. Az Abádszalók 89,2 MHz helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítását célzó pályázaton a testület az egyedüliként pályázó Auris Média Kft.-t nyilvánította nyertessé, amely a tiszafüredi 88,7 MHz-en szóló Tisza-tó Rádió vételkörzet-bővítéseként működik majd.

A Médiatanács a Viacom Kft. kérelmére engedélyezte, hogy a vállalkozás három médiaszolgáltatási jogosultsága, a szolnoki, a karcagi és a tiszakécskei hálózatba kapcsolódjon szolnoki központtal, és napi 20 órában azonos műsort sugározzon hallgatóiknak. A testület a Budapest 95,8 MHz hasznosítási jogosultságát elnyerő Rádió Rock szolgáltatójának kérelméhez is hozzájárult, amely alapján a közösségi körzeti médiaszolgáltatás megkezdésének határidejét május 14-ről június 30-ra módosította.

A balkányi kisközösségi Alfa Rádió üzemeltetője 60 napos ideiglenes szerződést köthet a médiatanáccsal, tekintettel arra, hogy április 14-én a testület közzétette a kisközösségi médiaszolgáltatásokra vonatkozó pályázati felhívást, de a pályázati eljárás még nem zárult le, a médiaszolgáltató jogosultsága viszont április 23-án lejár. A kiskunfélegyházi Radio Smile szolgáltatójára 60 ezer forint bírságot szabott ki a médiatanács, mert a kisközösségi rádiónak a hatósági ellenőrzési mintavételbe bekerült tavaly decemberi műsorhetében burkolt reklámok hangzottak el, továbbá megszegte szerződéses vállalásait, illetve a médiatörvényt, mert kevesebb magyar zenét és közszolgálati tartalmat sugárzott az előírtaknál.

A Demokratikus Koalíció foglalkozási körben elkövetett, halált okozó veszélyeztetés miatt feljelenti az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) - közölte a párt szóvivője.