szerelem;Makk Károly;Cannes;

Cannes zsánerkép/Getty Images

- A felújított Szerelem a cannes-i filmfesztiválon

Magyar klasszikus gazdagítja a május 11-én kezdődő 69. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programját. Makk Károly Szerelem című alkotását újra műsorra tűzi a világelső filmfesztivál – jelentették a szervezők. A három színészóriás, Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült film felújított változatát a Filmalap kezdeményezésére a cannes-i fesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató válogatásában, a Cannes Classics-ban mutatják be.  

A költői szépségű Szerelem Makk Károly, Déry Tibor író és Tóth János operatőr egyszeri és megismételhetetlen közös alkotása, a „Budapesti tizenkettő” filmjeinek egyike. Az 1971-ben készült mozifilm központi témája két asszony különös kapcsolata: mindkettejük életének középpontjában ugyanaz a férfi áll. Az 1950-es években játszódó Szerelem-ben egy fiatal tanárnő hűségesen várja haza a politikai okokból bebörtönzött férjét, miközben haldokló anyósát ápolja és elhiteti vele, hogy fia Amerikában filmez, boldog és megtalálta élete célját…

 A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották a cannes-i filmfesztiválon, ahol többek között elnyerte a zsűri díját, majd nagy sikerként bejárta a nagyvilágot. A 45 éve forgatott eredeti 35 mm-es film felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával a MaNDA közreműködésével a Focus-Fox Stúdióban és a Magyar Filmlaborban készül. A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban lesz látható először.

 A nemrég 90. születésnapját ünneplő Makk Károlynak összesen hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955-87 között. Törőcsik Mari Cannes-ban is díjazott világhírű magyar színésznő tavaly volt 80 éves.

A tervek szerint mindketten személyesen vesznek részt a felújított és digitalizált Szerelem cannes-i díszbemutatóján, 45 évvel a világpremiert követően.

 

Zenthe Ferenc Emléknapot rendeznek szombaton Salgótarján salgóbányai városrészében, a Kossuth- és Jászai-díjas, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművész szülőhelyén - tájékoztatott a városháza sajtóreferense. Galló Júlia elmondta: délelőtt koszorúzási ünnepséget tartanak Zenthe Ferenc szobránál a salgóbányai Erdészház udvarán, majd a Geocsodák házában, a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontjában folytatódik a program, ahol Fekete Zsolt (MSZP), Salgótarján polgármestere mond ünnepi köszöntőt.