Nem számít elegáns belépőnek a nagyjátékfilmes világba az olyan tévésorozatok rendezése, mint a Barátok közt, vagy a Hacktion. Madarász Isti ezzel az előnytelen belépővel mégis elegánsan érkezett első nagyjátékfilmjével, mint egy profi. Nem akármilyen próbakőnek számító műfaji film profi levezénylésével tette le a névjegyét mozirendezőként. A Hurok bonyolult időfelforgató thriller, gyilkosságokkal, akciókkal. Magyar filmen ez a zsáner eddig nem létezett (az időt Janisch Attila kavarta meg meghökkentően a Másnap című, erősen elvont szerzői filmjében, de nem ezen volt a hangsúly), Madarász viszont saját forgatókönyvéből színtiszta műfaji filmet rendezett bonyolult időjátékkal.
Nem számítok e műfaj kedvelőjének, nem hoz izgalomba a jövőbe vagy a múltba való oda-vissza ugrálás. De a Hurok nem szokványos időutazásos mozi, hanem játék az idővel, az élettel, a halállal, a lehetőséggel, a választással. Ravaszul működteti az idő felforgatását, úgy, hogy követhető legyen és soha ne szűnjön a feszültség.
A Hurok trükkje, hogy egyetlen történetet mesél, de azt legalább tíz változatban, folyamatosan újra nekiindulva, egymásba folyatva. Ha valamivel súlyosabbá tenné a gondolati tétet, igazi nagy dobás lehetne. Madarász nem tartja az események sorrendjét, hol megismétli, hol korrigálja őket: felszabdalja az időt, egymásba fonja, megváltoztatja a ritmust, újra meséli a mindig picit elmozdult változatokat. Így történik meg, hogy egy jelenetsorban négy példányban fordul elő a főhős, két példányban közben meg is gyilkolják. Ne kapjunk a szívünkhöz, Madarász profi módon tudja, hogy a főhőst nem lehet a félidőben kinyírni. Ő csak megöli, hogy ő és a szerelme számolhassanak tetteik következményével. Hőse többször meghal, de élve búcsúzhatunk tőle.
A történet egy fiatal párról szól, melynek tagjai titkos gyógyszert készülnek külföldre csempészni. Tervezik, hogy a hatalmas pénzt külföldön zsebre vágják, átverve a megbízót. A lány váratlanul nemet mond, mert terhes, a fiú feldühödik, faképnél hagyja, hogy egyedül vágjon neki az akciónak. A fiú orvos apja is bekapcsolódik az eseményekbe, ennek fontos szerepe lesz, ahogy annak is, hogy a csempészetet irányító rosszfiú ugyanabból a kórházból lopja a titkos gyógyszert, ahol az apa dolgozik.
Madarász időjátéka nagyjából három fő helyszínen játszódik. A lakás, a kórház és egy fantasztikusan megválasztott külső tér, lerobbant téglafalakkal, pusztuló ipari környezettel, meg-megismétlődve itt játszódnak a felbontott események. Az ismerős térben mindig valami meglepően más történik. Madarász a jó ritmussal többnyire fenntartja az érdeklődést, még akkor is, ha olykor a néző később kapcsol is, hogy mit lát. A fiú és a lány többször átéli a saját halálát, látja is önmagát holtan, ez az ismétlődés szerves összetevője lesz egy kimondatlan, mögöttes folyamatnak. Egy – mondjuk így – nevelődési útnak, amit a fiú végigjár, ennek köszönhetően más emberként búcsúzunk tőle, mint ahogyan megismertük. Ez szerethető és meglepő ív, akkor is, ha kicsit naivul hat az optimizmusa.
Madarász egy korábbi kisfilmjében próbálta ki a saját időjátékos módszerét. Az előbb-utóbb egy náci tiszt és egy lágerfogoly kettősére épül, s egy merénylet a magja. A Hurokhoz hasonlóan meghökkentően töri, ismétli, kavarja meg az időt. Az alkotói naiv optimizmus abban is győz, akárcsak a Hurokban.
Amilyen szertelen maga az időfelbontás-összekavarás ténye, annyira fegyelmezett, összefogott, szigorú a film szerkezete. Nincsenek sallangok, felesleges kinövések, semmi mellébeszéd. Madarász nagyon céltudatosan irányítja a legőrültebb kanyarokat is. Arra is csak később gondol a néző, hogy a fontos szerepet játszó terhesség felfedezése, s az embrióról készült felvételsorozat nincs egymással normális szinkronban, de csak így használható a rendezői szándék szerint. Ennyi önkény elmegy egy vadul úttörő vállalkozásban.
Anger Zsolt félelmetes figura a megbízó szerepében, félelmetesen jól is adja. Mellette Száraz Dénes, akinek az arcát a Jóban-Rosszban szappanopera nézői bizonyára felismerik, elismerésre méltóan állja a sarat. A többszörösen meggyilkolt, de önmagát elfogadható énként megtaláló fiú szerepében nincs hamis pillanata. Nem hárul rá túl bonyolult karakter terhe, de amit a szokatlan szerep megkíván, azt nagyon jó színészi érzékkel természetesen hozza. Martinovics Dorina, a párja és Hegedűs D. Géza, az apja alakjában egy érzelmesebb játékstílust képvisel. És van egy termetes vörös macska, akinek a felbukkanásai és nyávogásai olyan titokzatosak, mintha Hitchcocktól szabadult volna ide. Ki tudja, mi a dolga, de remek rendezői érzékre vall, hogy bele tette és benne is hagyta a játékban.
(Hurok ****)