Győr;közveszélyokozás;gázömlések;

Illusztráció/Thinkstock

- Gázömlés-mániás férfi ellen emeltek vádat Győrben

Igaz, nem kimondottan szakszerű a címben megfogalmazott "diagnózis", de meglehetősen nehéz értelmezni azt a cselekménysort, ami miatt most  vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves férfi ellen.  

Az első eset 2014 májusában, a vádlott 27. születésnapján történt. A társasházi lakásban a férfi elvágta a gáztűzhely gázcsövét és kinyitotta a gázcsapot. Az erős gázszagot érezve a szomszédok értesítették a hatóságokat. A lakásban tartózkodó vádlott a rendőröknek és a tűzoltóknak sem nyitott ajtót, azok végül betörték az ajtót, majd átszellőztették a lakást.

A férfi október 7-én a saját családi házában idézett elő gázömlést a konyhai és a fürdőszobai gázcsövek elvágásával, valamint a gázcsap kinyitásával. A házban lévő gáz este kilenc óra körül berobbant, az épület megsemmisült. A robbanás következtében a ház közelében további hat ingatlan is megrongálódott, a kár mintegy 3,5 millió forint volt.

A vádirat tartalmaz egy harmadik cselekményt is: a férfi 2014 augusztusában egy szén-dioxid-patronos pisztollyal jelent meg volt barátnője szüleinek háza előtt. A vita során életveszélyesen megfenyegette a nő apját, majd ezt nyomatékosítva a pisztollyal háromszor a sértett lába előtti útfelületre lőtt. A közveszélyokozással és más bűncselekményekkel vádolt ember szabadlábon védekezik.

A szegénység elleni küzdelemről folytatnak ma vitát a képviselők az Európai Parlamentben. A vita alapját az adja, hogy az Európai Unióban 2008 és 2013 között 117 millióról 122 millióra nőtt a szegények száma. Ehhez a számhoz sajnos Magyarország is vaskosan hozzájárul, még akkor is, ha az Orbán kormány egyszerűen szőnyeg alá söpörte a problémát és egy mozdulattal eltörölte a szegénységi adatok gyűjtését és publikálását - írja közleményében Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője.