Nagy-Britannia;Brexit-kampány;

- Brexit: két hivatalos kampány

Kiválasztották a nagy-britanniai EU-népszavazásban szembenálló két kampányt. „Szavazz a kilépésre!” – ez a Boris Johnson, London polgármestere által is támogatott „igen” kampány elnevezése. „Britannia erősebb Európában” – ezzel az elnevezéssel viszont a bennmaradás hívei korteskednek, s ezt a tábort erősíti David Cameron kormányfő is. A két hivatalos kampány költségkeretének felső határa 7 millió font, mindkettő szabadon postázhatja propagandaanyagait, illetve hirdethet a tévében. A bennmaradás és a kilépés hívei egyaránt 600 ezer font állami pénzt használhatnak fel.

A Brexit képviseletére többen is pályáztak, a választási bizottság azonban a Vote Leave kampány mellett foglalt állást, elutasítva az EU-ellenes UKIP által szervezett csoport ajánlatát. Nigel Farage pártja semmilyen módon nem lesz része a hivatalos kampánynak, a kilépés mellett kardoskodók ugyanis tartottak attól, hogy a bevándorlás-ellenes jelszavakkal operáló UKIP elidegenítette volna a mérsékelt szavazókat – írta a BBC. A „Szavazz a kilépésre!” kampány az Európától való elszakadás előnyeire akar koncentrálni, pozitív üzenetekkel, nem pedig gyűlöletkeltést hirdetni. A kilépés mellett érvelők szerint nem lehet elfeledkezni arról, hogy Nagy-Britannia hetente 350 millió fontot fizet be Brüsszelnek, ennek a pénznek pedig jobb helye lenne például az egészségügyben. A „Britannia erősebb Európában” csoport ellenben arra helyezi a hangsúlyt, hogy a brit gazdasági növekedés és tömérdek állás kerülhet veszélybe, ha a többség a kilépés mellett foglal állást.

A brit népszavazást június 23-án tartják.

Ma az Emmi vezetőjére került a sor, hogy - ahogy két napja Kósa Lajos, tegnap pedig Rétvári Bence -  reggel "bejárja" az állami médiát. Míg kormányzópárti társai a vasárnapi zár, illetve a pedagógussztrájk kapcsán erősítettek rá a kommunikációra, Balog Zoltánnak jó dolga volt, ő a mézesmadzagot húzogathatta.