Tizenegyedik éve adják át az Aegon Művészeti Díjat, amely az elmúlt évek során hazánk egyik legrangosabb elismerésévé nemesedett. A 2016-os díjazott kilétét szerda délután sajtótájékoztatóval egybekötött fogadás keretében jelentették be az Aegon biztosító magyarországi székházában. Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: az idei évi elismerést a tíz jelölt közül Oravecz Imre Kossuth-díjjal és decemberben Prima Primissima díjjal elismert költő-írónak, műfordítónak ítélte a Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész vezette zsűri.
A cég vezetője az ünnepségen elmondta: boldogság számára, hogy a kulturális elismerés rangja minden évben emelkedik. „Nagy öröm a kortárs irodalmat szenvedélyesen támogatni egy olyan elismeréssel, amelyet már régóta abszolút szakmai díjként tartanak nyilván. Az elismerésünk befolyásolhatatlan, színtiszta művészi szempontok alapján kerül odaítélésre” – tette hozzá. Nevetve megemlítette, számukra olyanfajta publicitást hozott a díj, hogy végre nem csak azzal kerül a médiába a cégcsoportjuk, hogy éppen mi égett le, mit öntött el a víz. A díjazott írók számára pedig komoly rangnak számít a művészeti kitüntetés: az Aegon Művészeti Díj hárommillió forintos pénzjutalommal és komoly médiafigyelemmel jár. Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy az elismerés sokat dob a díjazott és jelölt szerzők munkáinak eladási példányszámán is, hiszen gyakran negyedik, sőt még ötödik kiadást is megérnek a jelölt, illetve a díjazott szerzők kötetei.
Önmagunk jobb megismerése
A rendezvényen Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész, kritikus képviselte a szakmai zsűrit. Az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatója a díjazott, Oravecz Imre pályafutásáról elmondta, a szerző a kortárs magyar irodalom egyik nagyágyúja. Habár az alkotót a Távozó fa című legutóbbi, tavaly megjelent verseskötetéért díjazták, Kulcsár Szabó kitért arra is, hogy Oravecz teljes életműve magában hordozza az eltűnt életforma dokumentálását. A 73 éves alkotó Távozó fa című, olvasók által is letehetetlennek ítélt művét az élő magyar irodalom ritkaságszámba menő alkotásai közé sorolta, meglátása szerint az újfajta öregkori lírát megteremtő Oravecz versei páratlan üzenetet hordoznak az emberi létről. „A kötet arról tesz tanúbizonyságot, hogy az emberi életet mindenféle ideológiától mentesen kellene megélni, nem pedig úgy, mint egy álmot, utazást vagy önmegvalósítást. Inkább valahogy úgy, ahogyan az megtörténik velünk” - mondta a professzor, aki úgy véli Oravecz művei önmagunk jobb megismerésére sarkallnak.
A zsűri elnöke elmondta, Oravecz Imre díjazását illetően száz százalékos egyetértés történt, s elsősorban azért díjazták az alkotót, mert lírája nyelvművészeti szempontból, a kötet tematikai jelentésének helyzetét tekintve, továbbá innovatív, újító ereje lévén is kimagaslik az előző évi irodalmi felhozatalból.
A díjkihirdetésen Grecsó Krisztián József Attila-díjas író is gratulált pályatársának. „Az a kis falusi világ, amit megteremtett, aminek a krónikása, számomra is ismerős, mert onnan jövök én is. Ha valamit, akkor a létezés legnagyobb terhével, a halállal szembeni önsajnálat nélküli szembenézést tartom a legnagyobbra a munkásságában” – mondta Grecsó, aki évek óta együtt dolgozik az Élet és Irodalom prózarovatánál a szerzővel.
Körülményes hírvivés
A díjazott a Winkler Nóra műsorvezetővel folytatott barátságos hangvételű beszélgetésen elmondta, még nem teljesen dolgozta fel, hogy az ő kötetét tartották a tavalyi év legkiemelkedőbb művének. Az eseményen levetítették azt a jópofa, alig néhány perces rövidfilmet is, amely azt dokumentálta, ahogyan Winkler Nóra és az Aegon Művészeti Díj másik két női képviselője felkereste a szülőfalujában, a Heves megyei Szajlán élő szerzőt. A kusturicai elemeket sem nélkülöző kalandos túrává alakult program majdnem kudarcba fulladt, mivel a szerző nem tartózkodott otthon, amikor a hölgyek pezsgővel és az örömhírrel meglepni kívánták. Így önkéntelenül a videó szereplőjévé vált a szomszéd Mariska néni és az a Laci bácsi, aki Oravecz kutyáját szokta etetni, ha a szerző nincs otthon, na meg néhány falusi életkép is rögzítésre került. Az újságírókból álló közönség hahotázott a szerzőt meglátogatni kívánó nők balszerencséjén, különösen akkor, amikor már az Oravecz Imréhez egyedüli autentikus forrásként szolgáló Laci bácsi - aki mellesleg korábban felbukkant több Oraveczről szóló televíziós dokumentumfilmben - is eltűnt, mert elment egy másik faluba, hogy lucernát hozzon a tyúkoknak.
Fogynak a válaszok
A Kossuth-díjas költő az esemény hivatalos részét követően lapunknak elmondta, művészete valóban több eltűnt vagy kiveszőben lévő létformának állít emléket. „Sajnos azt éljük meg, hogy vagy természetesen kimúlik valami vagy ha ki lehet pusztítani, akkor azt kipusztítják” – mondta. „Napjainkban a kultúravesztés fájdalmas idejét éljük, például a magyar paraszti kultúra azon elemei sem maradtak meg, amelyekre szükség lett volna. Nem szeretném eltúlozni a paraszti kultúra jelentőségét, de ez olyasvalami volt, amiben mindenre volt válasz a születéstől kezdve a halálig. Már tényleges mezőgazdaság sincsen, helyette ipar van. Persze, a változás nem feltétlenül rossz, elég csak megnézni az osztrák határt, hogy mekkora minőségi különbség van a túloldalon” – tette hozzá. Oravecz Imre szerint az irodalom nem képes megoldással szolgálni napjaink problémáira, de meglátása szerint ez nem is célja.
Most díjazott új kötete a Magvető Kiadónál készülő életműkiadásának első kötete, amelyet hamarosan az életmű további alkotásai követnek. (A szerző első kötete, Héj címmel 1972-ben szintén a Magvetőnél jelent meg.) Oravecz Imre jelenleg ideiglenesen elkanyarodva a lírától népszerű regénytrilógiája befejező művén dolgozik: az Árvai család történetéről szóló Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj folytatását írja. Az alkotófázisról csak annyit árult el, hogy az új mű hozni fogja előző köteteinek színvonalát. „Egy ilyen viszonylag nagy terjedelmű, sok alakkal teletűzdelt regény írása közben érzem igazán, hogy elmúltam hetvenéves. Volt rá példa, hogy nem emlékeztem egy adott szöveghelyre, s nemrég éppen a készülő mű egyik fejezetét olvasó barátom hívta fel a figyelmet az ellentmondásomra. Hogyan jöhet haza lovon a szereplőm, mikor gyalog ment el? – kérdezte. Be kell látnom, hogy romlik az emlékezetem, és már kezdem nehezebben viselni a sok ülést is, de tényleges panaszra nincs okom” - mondta a Népszavának.
