Szlovákia;Alkotmánybíróság;

- Működőképessége határán az alkotmánybíróság

Működőképessége határán van az Alkotmánybíróság Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint – írta az Új Szó a TASR hírügynökségre hivatkozva.

„Fontos, hogy konszenzust találjunk a parlament és az elnök elképzelései között” – mondta a parlament elnöke. Danko egyelőre nem írja ki a választásokat az üres alkotmánybírói helyekre. „Megvárjuk a kormányprogram elfogadását, illetve, hogy véglegesedjenek a parlamenti bizottságok” – mondta, ám reményének adott hangot, hogy a kompromisszum hamarosan létrejöhet.  A távozó alkotmánybírák helyére a parlament új tagokat választott, ám Andrej Kiska államfő nem nevezte ki mindegyiket, mivel kifogásai támadtak a jelöltek szakmaiságával kapcsolatban.

Eredmény nélkül ért véget a hitelező trojka és a görög kormány hétfő hajnalig nyúló válságtanácskozása. Euklid Cakalotosz láthatóan kimerülten hagyta el a tárgyalások helyszínét hétfő reggel. Az állami televízió azt közölte, hogy a megbeszéléseket hétfőn délben folytatják.