Görögország;válságtanácskozás;

- Nehéz tárgyalások Athénnal

Eredmény nélkül ért véget a hitelező trojka és a görög kormány hétfő hajnalig nyúló válságtanácskozása. Euklid Cakalotosz láthatóan kimerülten hagyta el a tárgyalások helyszínét hétfő reggel. Az állami televízió azt közölte, hogy a megbeszéléseket hétfőn délben folytatják.

Annyira bonyolult helyzet alakult ki, hogy az éjszaka folyamán a görög jegybank elnökét, Jannisz Szturnaraszt is a tárgyalások helyszínére hívták. Ő mintegy két órát tartózkodhatott ott, de nem nyilatkozott a megbeszélések alakulásáról. 
Nyilvánvaló, hogy továbbra is jelentősek a különbségek a hitelezők és a görög kormány képviselői között annak kapcsán, milyen intézkedésekkel kászálódhatna ki a válságból Athén. A vitás kérdések közé tartoznak az adóemelések, a nyugdíjcsökkentés és egy sor más kérdés.

2015 nyarán a hitelezők harmadik mentőcsomag odaítéléséről állapodtak meg Görögország számára, 86 milliárd euró értékben. Az országot akkor már a teljes pénzügyi összeomlás fenyegette, egy időre bezártak a bankok, s maximalizálták azt az összeget, amelyet a görögök egy nap felvehettek a pénzintézetekből. Ha ezúttal nem születik megállapodás a reformokról, ismét apokaliptikus napok előtt állhat Athén, hiszen nem kapja meg a harmadik hitelcsomag újabb hitelrészletét. Görögországnak júliusban kellene visszafizetnie egy 3,5 milliárd eurós hitelrészletet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió számára. 

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter ugyanakkor derűlátóan nyilatkozott a tárgyalások kapcsán. Meggyőződését fejezte ki, hogy lehetséges a megállapodás Athén és a hitelezők között. „Megoldást fogunk találni” – jelentette ki a kereszténydemokrata tárcavezető a közszolgálati ARD televízió egy műsorában. Hozzátette, továbbra sincsen szó adósságelengedésről, hanem azt akarják elérni, versenyképesebbé váljon a görög gazdaság.

Németországtól azt várják, gyakoroljon nyomást Zágrábra, amely megakadályozta a 23-as uniós tárgyalási fejezet megnyitását. Az EU soros elnökségét ellátó Hollandia képviselői úgy nyilatkoztak, egyetértés esetén a 23-as fejezetet június 20-án vagy 21-én nyithatják meg.