Nagykanizsa;kés;kávézó;

- Késsel fenyegetett, mert nem szivarozhatott a kávézóban

A kávézó hirdetőtábláját rugdosta, majd késsel fenyegette a tulajt, mert az nem hagyta szivarozni a vendéglátóhelyen. A nagykanizsai rendőrök perceken belül elfogták a 40 éves helyi férfit, majd őrizetbe vették.

A kávézó tulajdonosa elmondta, hogy a férfi a nem dohányzó részen szivarozott, ezért nem szolgálták ki és megkérték arra is, hogy hagyja el az épületet. A 40 éves helyi férfi azonban csapkodni, rugdosni kezdte a vendéglátóhely ajtaját, hirdetőtábláját, fenyegette az alkalmazottakat és a vendégeket is.

Az időközben helyszínre érkező vagyonvédelmi cég biztonsági alkalmazottjának kérésére a gyanúsított ugyan elhagyta az épületet, de az üzlet előtti hirdetőtáblát rugdosta, majd a biztonsági őrt és a kávézó tulajdonosát egy késsel hadonászva fenyegette. A rendőrök az elkövetőt perceken belül elfogták egy közeli cukrászdában, előállították a kapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított büntetőeljárást a 40 éves helyi férfi ellen - olvasható a police.hu-n.

 Egy 20-30 év körüli, rövid, barna hajú férfi tizenéves gyerekeket, főleg kislányokat próbál elcsalni Pécs kertvárosában, a Diana téren - számolt be az esetről elsőként a bama.hu. A rendőrség pár napja már megerősítette a hírt, most pedig egy grafika is készült a Pécsen járkáló szatírról.