Büntetőjogilag ugyan semmi kivetnivalót sem követett el a lemondott kormányfő, Sigmundur David Gunnlaugsson, politikai szempontból azonban tarthatatlanná vált a helyzete, mert a közép-európai politikai kultúrától igencsak eltérő viszonyokhoz szokott északi országban a transzparencia hiánya megbocsáthatatlan bűnnek számít.
A kis ország egyébként viszonylag ritkán kerül be a hírekbe. 2008-ban azonban sok szó esett róla, mert a gazdasági válság által legjobban sújtott államok közé tartozott. Miután összeomlott a szigetország három bankja, a háztartások különösen nagy bajba kerültek. Sokan ugyanis hitelre vették például gépkocsijukat, így a nemzeti valuta összeomlásakor terheik a kétszeresére nőttek. Többen elvesztették a nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikat. A munkanélküliség háromszorosára ugrott, megközelítette a tíz százalékot.
Néhány dermesztő adat: 2008-ban Izland külső adóssága 50 milliárd euróra nőtt úgy, hogy a 2007-es GDP-je nem érte el a 9 milliárd eurót. A tőzsde rekord mértékben, több mint kilencven százalékkal zuhant. Az izlandi korona 2008 januárja és szeptembere között 35 százalékot vesztett értékéből az euróhoz viszonyítva. Az infláció pedig 14 százalékra nőtt. A gondok hatására parlament 2009. július 17-én ötfős többséggel fogadta el azt a javaslatot, amely szerint Izland csatlakozni kíván az Európai Unióhoz.
Reykjavíkban azonban 2012-re alábbhagyott az EU-fória. Izland Észtországgal egyetemben megmutatta, hogyan is kell kikászálódni a válságból. Ebben nagy szerepe volt a korona leértékelésének, amely növelte ugyan a családok adósságait, de jelentősen serkentette az exportot is. A halászat például valósággal szárnyalni kezdett. A turisták is megszállták a szigetországot a sokkal olcsóbb áraknak köszönhetően. Meg is lett ennek az eredménye. A 2009-ig tartó zuhanás után 2010-ben már fordult a kocka, s a GDP tetemes 15,7 százalékkal nőtt, 2011-ben pedig további 6,1 százalékkal. A munkanélküliség öt százalékra csökkent.
Az izlandiak a válság során kicsit más utat jártak be, mint az EU országai. Itt nem a szélsőségesek erősödtek, euroszkepticizmusról pedig nem is igen lehetett szó, lévén az ország nem EU-tag. Az itteni protest-tömörülés, a 2009-ben alapított "Legjobb Párt" nem a kirekesztéssel vált népszerűvé, hanem csak azt akarta, szórakoztassa egy kicsit az embereket a nem éppen derűs hétköznapokban. A pártot az ismert humorista, Jón Gnarr Kristinsson alapította. Olyan ígéreteket fogalmazott meg, amiket véletlenül sem lehetett komolyan venni. A párt legfőbb programpontjai a következők voltak: követelték, hogy az emberek ingyen használhassanak törölközőt az uszodában, jegesmedvét akartak látni a reykjavíki állatkertben, 2020-tól "kábítószermentessé" akarták megtenni az izlandi parlamentet, az Althingit, "átláthatóvá" kívánták tenni a korrupciót. Gnarr nemcsak a politikai pártokból csinált szó szerint hülyét, hanem a médiumokból is, amelyek csak akkor kezdték komolyan venni őt, amikor már késő volt. Izland legnagyobb meglepetésére a Legjobb Párt szerezte meg a legtöbb szavazatot a 2010-ben a fővárosban megrendezett önkormányzati választáson: a voksok 34,7 százalékát kaparintotta meg, Jónt megválasztották Reykjavík polgármesterének.
Izland azonban nemcsak humoristáira volt méltán büszke, hanem a válságból való kilábalására is. S ebben Sigmundur David Gunnlaugsson miniszterelnöknek is meg volt a maga szerepe, aki 2013 májusában ülhetett a kormányfői bársonyszékbe. Még 2009-ben választották meg a Haladó Párt elnökének. Politikuscsaládból származik, apja egykor éppúgy a reykjavíki törvényhozás tagja volt.
Egy meglehetősen kellemetlen interjú során derült fény panamai kapcsolataira. A svéd állami televízió egy oknyomozó műsorában kérdezték az izlandi kormányfőt. A téma elvileg nagyon is kapóra jött a kormányfő számára, hiszen a szerkesztők azt ígérték, országának a válságból való kilábalásáról kérdezik. Eredetileg minden a tervek szerint haladt, Gunnlaugsson elmondta, a társadalomban mindenki lemondott valamiről, de aki kevesebbről mondott le annál, mint amennyi megillette volna, az a társadalmat csapja be. Több se kellett a kérdezőnek: a külföldi cégekhez fűződő viszonyát, illetve vagyonának kérdését kezdték firtatni. A Wintris nevű vállalat is szóba került. Ez a cég nyújtott hitelt a csődbe került izlandi bankoknak. A kormányfő erre azt közölte, minden ezzel kapcsolatos információt megosztott a parlamenttel, de arról nincs tudomása, most milyen a vállalat pénzügyi háttere. Aztán azzal vádolta a riportert, hogy „gyanús ügyet kreál olyasvalamiből, amiben semmiféle gyanús sincsen”. Ezt követően sarkon fordult, s faképnél hagyta az újságírót.
A Panama-aktákból kiderült, hogy felesége, Anna Sigurlaug Pálsdóttir vásárolta meg a Brit Virgin-szigetekben bejegyzett Wintrist még 2007-ben. Egy luxemburgi pénzintézeten keresztül vette meg egy panamai vállalattól. Gunnlaugsson akkor sem szabadult meg 50 százalékos üzletrészétől, amikor 2009-ben a panamai parlament tagja lett. Nyolc hónappal később aztán egy dollárért adta el részesedését saját feleségének. Az ügyben a 2015-ös év jelentette a fordulópontot, amikor a Wintris megállapodást kötött a csődbe jutott izlandi bankok hitelezőivel. A bonyolult tranzakció révén felesége kisebb vagyonra tett szert.
Miután az esetre fény derült, sokan lemondásra szólították fel a kormányfőt, köztük elődje, Jóhanna Sigurdardóttir volt miniszterelnök. Gunnlaugsson ugyan egy interjúban bocsánatot kért, de nem a pénzügyi machinációért, hanem azért, mert nem fejezte be az interjút.
Izlandon nem túl gyakoriak a tüntetések, a hét eleje óta azonban naponta szerveztek megmozdulásokat a parlament, az Althing épülete elé a kormányfő lemondásáért és előrehozott választások kiírásáért. A miniszterelnök ennek hatására a parlament feloszlatására kérte Ólafur Ragnar Grímsson államfőt. Utóbbi azonban azt közölte, addig nem hajlandó erre, amíg Gunnlaugsson nem tisztázza saját helyzetét a többi parlamenti párt képviselőjével. Gunnlaugsson zsákutcába került, ráadásul szembesülnie kellett az utcai tüntetésekkel, így bejelentette lemondását.
A kormányfői tisztséget Sigurdur Ingi Johansson mezőgazdasági miniszter veszi át, aki várhatóan ősszel esedékes parlamenti választásig marad a kabinet élén. Az ellenzék azonban nem éri be ennyivel, bizalmatlansági indítványt akar benyújtani a kabinet ellen, amelyet 45 napon belül kíván megbuktatni. A tüntetők szintén radikális megoldást akarnak, mert a Panama-aktákban három miniszter neve is felbukkan.
Gunnlaugsson egyébként váratlanul bejelentette, támogatja Johansson kormányfői megbízatását, de csak egy „még nem határozott ideig”. Csakhogy a kormányt támogató pártok azt közölték, a lemondott kormányfő nélkül folytatják. Johansson azt közölte, legfontosabb feladatának a politikai stabilitás létrehozását tartja.
Az egész eset azért is rendkívül súlyos, mert Gunnlaugsson feladata éppen az lett volna, hogy véglegesen szakítson a nem túl rózsás pénzügyi múlttal, új alapokra helyezze a gazdaságot és a pénzügyeket, ehelyett épp róla derül ki, hogy érdekkonfliktusba keveredett, fontos ügyekről nem tájékoztatta a parlamentet, s megpróbált előnyökhöz jutni az adózásnál.
A botrány után jelentősen átrajzolódhat az ország belpolitikai térképe. Ha humorista nem is kerül a kormányba, de az biztos, hogy jelentősen megerősödnek a protestpártok. Miközben a jelenlegi kabinet legerősebb tömörülése, a Haladó Párt népszerűsége három év alatt harmadára, mintegy hét százalékra zsugorodott, a néhány éve alapított Kalózpárté 43 százalékos. A tömörülés 2013-ban még 5,1 százalékon állt. Ez azt jelzi, hogy várhatóan a párt elnöke, Brigitta Jonsdottir lesz a következő izlandi kormányfő. A politikai erő a referendumok, illetve a transzparencia pártjának mondja magát. A pártelnök pedig a Wikileaks kiszivárogtató portál nagy támogatója, kedvenc szava a „forradalom”. „A nép szerint valami másra van szükség” – hangoztatta.
