Kosztolányi, aki sokat foglalkozott nyelvünk állapotával, erre a szóra felkapná a fejét: észrevétlenül egy összetett szóval gazdagodott szókészletünk. Aztán lelohadna a lelkesedése, hiszen tapasztalná, milyen ocsmány szándékok és indulatok rejtőznek e fogalom mögött. Meg is kérdezné: a legkirívóbb ferdítéseket és hazugságokat miért nem bünteti meg a sajtó, rádió és a televízió erkölcsein őrködő bizottság? Hamar megértené, hiszen a kormány kegyét kereső megnyilatkozásokat nem büntetik, de lecsapnak az ellenzékiekre. Bemocskolják valakinek a jó hírét? Aljas hazugságokat fogalmaznak meg róla? Kitüntetést, jutalmat érdemel a megfogalmazója, nem büntetést! Cigányozás? Antiszemita megnyilvánulások? Sajnos az ügyészség nem mozdulhat, szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van. Leszereli valaki a választási iroda tábláját, ráadásul még el is hajítja? Nosza, a megrettent járókelők lelkiállapotát figyelembe véve máris mozdul az apparátus. Hogy nem volt kinek megrettennie, mert senki sem járt arra? De járhatott volna, és nagyon megszeppenhetett volna. Jogos elejét venni az ilyen akcióknak. Hogy a kigyúrt kopaszok akadályoztak volna bárkit is? Dehogy! Szelíd, jóságos fiatalok, véletlenül jártak arra, megpihentek odabent. Azt kérdezné Kosztolányi: „Jó nektek a hazugságok tengerében úszkálni?” Hiába várja a választ. Kapkodjuk a levegőt, fuldoklunk. Fel-felbukva a mocsokból egy plakátot láthatunk: „A reformok működnek!”