Az Évszakok a bölények, a farkasok, a hiúzok, medvék és a többi európai vadállat története, ahogy próbálnak alkalmazkodni és túlélni, dacolva a klímaváltozással és a magának egyre nagyobb területet kiszakító emberrel. A film egyszerre tesz fel kérdéseket az emberi civilizáció és az állatok békés egymás mellett élésének lehetőségéről és válik minden idők egyik leglátványosabb természetfilmjévé, a rendezőpáros kompromisszumot nem ismerő alkotómódszereinek és a külön a filmhez fejlesztett speciális drónkameráknak köszönhetően. Az Évszakok azt a világot mutatja be, amelyben élünk – ám egészen biztosan úgy, ahogy még soha nem láthattuk.
- Mindig is úgy gondoltam, hogy a film választ adhat aktualitásokra. Foglalkoztatni kezdtek környezetünk kérdései, a zsugorodó erdők, a ritkuló állatvilág. Azt hiszem, rettenetes lenne, ha ezek nem léteznének többé. Franciaországból, de szinte egész Európából eltűntek a nagy vadak, a bölények, a bivalyok, a jávorszarvasok. Pedig szükségünk van a természettel való élő kapcsolatra, különben mi is elfelejtjük természetes jellemvonásainkat. Elvégre mi is állatok vagyunk, de manapság legfeljebb birkákra emlékeztetünk. Hogy ne így legyen, abban a mozi is tud segíteni. Azzal, hogy megmutatjuk az élővilág sokféleségét, az állatok makacs élni akarását. Nem kell ehhez sok szó, egyszerűen csak meg kell mutatni a szabad létet. Számomra filmjeim nem „dokumentumfilmek”, hanem olyan életről szóló alkotások, amelyek minden egyes néző véleményével gazdagodnak – nyilatkozta korábban lapunknak Jacques Perrin.
A címben jelzett Évszakok inkább az emberiség évszakairól szól, mint a természet ciklikus változásairól. Itt nemcsak az évszakváltások külső jegyeiről, színeiről van szó, hanem arról is, hogy mi történik egy-egy évszakon belül, az állatok életétől az időjárási viszontagságokig, és arról, hogy mindebben mi az ember szerepe, hogyan avatkozik be ezekbe az életfolyamatokba. A filmben ennek ellenére szinte csak utalásszerűen jelennek meg az emberek.
- Az emberek nyoma azonban jól látszik. Ha csak az állatok életére koncentráltunk volna, az derült volna ki, hogy az évezredek óta változatlan. Éppen ezért tettünk a filmbe „időjelzőket”: egy római kori utat, egy várfalat…És közben azt is észrevehetjük, hogy a vadon élő állatok egyre kevesebben vannak. Ez az ember jelenléte. Látjuk a hódítást, látjuk, hogy a természet az emberi hatalom alattvalója lesz. Pedig 8-10 ezer évvel ezelőtt emberek és állatok harmóniában, egymás iránti bizalomban éltek, de ezt mára elfelejtettük. A másik ok: ha egy állatokról szóló filmben emberek szerepelnek, akkor a néző az emberekre figyel. Annyira hozzászoktunk önmagunkhoz, saját történetünkhöz, hogy más nem is érdekel minket. Holott az állatok itt vannak, csodálatos módon ellenállnak. Figyeljük meg: ha egy területen néhány évig békén hagyják az erdőt, az állatok visszatérnek, a növényzet újra beindul. És sokat tanulhatunk az állatoktól, például abban, ahogyan szeretnek, ahogyan figyelnek egymásra.