mérgezés;

- A világ legnagyobb méretű mérgezése zajlik

Súlyos egészségügyi helyzetet idéz elő Bangladesben, hogy a lakosság jelentős része, mint a Guardian írja, napról napra körülbelül 20 millió ember arzénnel szennyezett vizet kénytelen fogyasztani. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az ázsiai országban a világ legnagyobb méretű mérgezése zajlik. 

A legfrissebb közlések szerint az országban 43 ezren vesztik életüket évről évre a túlzott mennyiségű arzén szervezetbe jutásához köthető megbetegedésekben. Ez súlyos bőrbetegségeket, rákot, kardio-vaszkuláris megbetegedéseket, tüdőbetegségeket is jelenthet.

A kormányzat közlése szerint a 2000-2003 közötti időszakban ötmillió település folyóvizét tesztelték, s ekkor állapították meg, hogy 20 millióan nagyarányú arzént tartalmazó vizet isznak. Ugyanakkor a jelentés szerint mára sem sikerült kiküszöbölni ezt a súlyos problémát, s továbbra is 20 millióan vannak kitéve a szennyezett víz fogyasztásának.

Salah Abdelsam, a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő terrortámadás egyik szervezője, akit nemrégiben fogtak el Belgiumban, állítólag Nyitrán nyaralt – írta a pozsonyi Új Szó.