Cáfolta tegnap Vlad Alexandrescu román kulturális miniszter, hogy a gyulafehérvári Batthyaneum közös igazgatását javasolta volna a római katolikus egyháznak. Állítja, ő csak peren kívüli megegyezést javasolt Jakubinyi György római katolikus érseknek.
A miniszternek azért kellett magyarázkodnia, mert Radu F. Alexandru liberális szenátor - a Klaus Johannis államfő mögött álló, a novemberi parlamenti választáson győzelemre készülő PNL politikusa - leváltását kérte Dacian Ciolos miniszterelnöktől, amiért a „román nemzeti érdekkel ellentétes álláspontot” közvetített a Vatikán felé. Alexandru szerint erre senki sem hatalmazta fel a minisztert, hiszen Romániának jogvitája van az egyházzal a gyulafehérvári gyűjtemény tulajdonjogát illetően. A szenátor azt is leszögezte, a gyulafehérvári Batthyaneum gyűjteménye „állami köztulajdon”, és a kulturális ingó örökség védelméről szóló törvény hatálya alá tartozik.
Költői túlzás azonban, hogy a román államnak jogvitája van az egyházzal. A román állam egyszerűen nem tartja be a román Hivatalos Közlönyben is megjelent törvényt, és figyelmen kívül hagyja a strasbourgi bíróság határozatát is. Tény, hogy bírósági eljárás van folyamatban az ügyben, de azt a gyulafehérvári érsekség azért indította, mert Bukarest a strasbourgi ítéletet sem tartja tiszteletben.
A romániai magyar közösség számára az egyházi ingatlanok restitúciója központi, szimbolikus, érzelmi töltettel telített kérdés. Az utóbbi időben pedig egyre mélyül az az érzés és meggyőződés, hogy valamiféle összehangolt, titkosszolgálati-igazságszolgáltatási hátterű magyarellenes kampány van kibontakozóban Romániában, s ez az egyházakat és a restitúciót is célozza. A kampány célja többek között az, hogy például a restitúciós ügyekben ne a helyes, hanem a "megfelelő" döntés szülessen.
A restitúció azonban szimbolikus kérdés román részről is. A törvény nyugati, integrációs nyomásra született, de már megalkotása idején komoly ellenszenvet szült. A korabeli televíziós talk show-kban számtalanszor megfogalmazódott, hogy ez a törvény gyakorlatilag a magyar arisztokrácia és egyházak tulajdonába adja Kolozsvár és az erdélyi városok központjainak többségét. A román restitúciós törvény ugyanis nem kárpótlást ír elő, hanem az ingatlan természetbeni visszaszolgáltatását, a restitucio in integrum elvére épül.
Bukarest Strasbourggal is dacol
A Batthyaneum ügye ugyanis 1998 óta húzódik. Ekkor született meg az a 13-as számú kormányrendelet, amely az első olyan romániai jogszabály volt, amelyben erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása szerepelt. A 17 ingatlanból 8 volt magyar érdekeltségű, közülük a legértékesebb pedig a Batthyaneum.
A gyulafehérvári Batthyaneumot gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök 1791-ben alapította. Ő maga csaknem húszezer rendkívül értékes könyvet gyűjtött össze. 1798-ban Kolozsváron bekövetkezett halála előtt néhány évvel a gyulafehérvári trinitárius szerzetesrend templomából és rendházából kialakított könyvtárban helyezte el féltve őrzött gyűjteményét. A már akkor rendkívül értékes könyvtárat végrendeletében az erdélyi fejedelemségre és a gyulafehérvári katolikus püspökségre hagyta. Utódai 64 ezer kötetre gyarapították a gyűjteményt, amely az államosításig az egyház kezelésében maradt.
A kommunista diktatúra 1949-ben a Batthyaneumot is államosította. A rendszerváltás után az egyház azonnal jelezte igényét, de a Batthyaneum tulajdonjoga mindmáig rendezetlen. A romániai egyházi-közösségi restitúció csigalassúsággal folyik, minden döntést megtámadnak az egykoron magyar egyházi, közösségi ingatlanokat birtokló, adminisztráló állami, önkormányzati szervek, így hosszú évekig húzódik a tényleges visszaszolgáltatás. A Batthyaneum esetében gyakorlatilag el sem kezdődött, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium esetében pedig utólag részben revideálták a restitúciós bizottság döntését. (A Székely Mikó-ügyben ítélték három év felfüggesztett börtönbüntetésre Markó Attila RMDSZ-es politikust, aki a restitúciós bizottság alelnöke volt.)
Törvény, de minek?
1998-ban a Ciorbea-kormány az említett rendelettel a könyvtárat és épületét visszaadta a közben érsekségi rangra emelt gyulafehérvári katolikus püspökségnek. Ezt 2003-ban a parlament is megerősítette, a törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben is.
A Batthyaneum viszont rendkívüli érték, az egyik legnagyobb, amely Románia területén található, így a román állam mindent megtesz, hogy tulajdonában maradhasson.
A kormányrendeletet nem hajtották végre, pert indítottak arra hivatkozva, hogy könyvtárát Batthyány gróf két örökösre hagyta: a püspökségre és Erdélyre. Utóbbi jogutóda pedig a román állam. A bíróságok rendre elutasították ezt az érvelést, de 2003-ban végül a keresetnek helyt adtak, társtulajdonosnak mondták ki a román államot. Hiába jelent meg a törvény is, azt sem alkalmazták. Ezek után az érsekség a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, amely 2012. szeptemberében hozta meg a Romániát elmarasztaló döntést. Azt állapította meg, hogy Románia megszegte a tulajdonhoz való jogot, sérültek az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatához csatolt 1-es számú protokollumban foglalt, magántulajdonhoz fűződő jogok. Ezért 15.000 euró erkölcsi jóvátétel, illetve 10.000 euró perköltség kifizetésére kötelezte a román államot.
Bukarestet azonban ez sem hatotta meg, 2015. szeptember 16-án a restitúciós bizottság ismét úgy döntött, hogy az elutasítás jogos, mert a gyulafehérvári érsekség nem tudta bizonyítani, hogy az államosítás pillanatában a Batthyaneum tulajdonosa volt.
Az érsek sem léphet be
Azóta sem történt előrelépés az ügyben. Az egyes könyvek tanulmányozása végett magának a tulajdonost képviselő Jakubinyi György érseknek is a bukaresti Román Nemzeti Könyvtár írásos engedélyére van szükség, ami gyakorlatilag beszerezhetetlen. Potyó Ferenc, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke még 2003-ban mesélt el egy esetet a kolozsvári Szabadságnak, amely a Batthyaneum körüli állapotokat beszédesen jelzi: 2002-ben Jakubinyi érsek a Márton Áron-emlékünnepségen résztvevő Erdő Péter esztergomi bíboros-prímással és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel együtt kívánta meglátogatni a könyvtárat. „Az igazgatónő a könyvtár bejáratánál a Román Akadémia pontos névsort tartalmazó engedélyét kérte a főpapoktól, és csak annak felmutatása után engedte be őket az épületbe".
A későbbiekben Szili Katalin, akkori házelnöknek nem sikerült meglátogatnia a magyar kultúra egyik legértékesebb gyűjteményét.
