Segédápolónak állt a PM egyik vezető politikusa, hogy megnézze, milyen állapotok uralkodnak a hazai kórházakban. Tágra nyílt szemmel írta meg blogjában, hogy képzeljük el, nincs pohár, tányér, evőeszköz, de még vécépapír se a mellékhelyiségekben.
Be kell állniuk politikusainknak valamelyik magyar egészségügyi intézménybe, hogy észrevegyék, milyen állapotok uralkodnak valójában a kórházakban? A világra rácsodálkozó politikus asszony egyetlen barátja, közeli hozzátartozója sem került még a gyógyászati intézményeink karmai közé? Nem látogatott soha betegeket? Nem látta a híradók képeit a koszló-málladozó csempékről, az ülőke és ajtó nélküli WC-ékről? Nem szembesült a még nagyobb problémával: nincs elegendő gyógyszer, kötszer az osztályokon? A betegeknek a hozzátartozók viszik be azokat a medicinákat, amelyeket cukorbetegségük, vagy magas vérnyomásuk esetén naponta kellene szedniük. Ha ilyen „megrendítő élményt” jelent egy ellenzéki képviselőnek, amit személyesen tapasztalhat az egészségügyben dolgozók munkakörülményeiről, akkor tisztelettel megkérdezném: hol tetszett élni az elmúlt tíz-tizenöt évben?
És hol voltak a kormánypárti honatyák és honanyák? Talán még füldugót is használnak, nehogy meghallják azokat a panaszokat, amelyekkel az orvosok, a nővérek, a betegek hozzátartozói igyekeznek felhívni a figyelmüket: ne stadionokra, ne sehová se vezető kisvasutakra tessék költeni a pénzünket, hanem az egészségügyre, az oktatásra, a szociális ellátásra, a nyomorgók megsegítésére…
Az egész parlamentet el kellene küldeni néhány hétre segédápolónak. Orbánostól, Balogostól, ellenzékestől.
