Seselj sosem rejtette véka alá meglehetősen nyers véleményét Hágáról. Nemrégiben pedig azt közölte, még csak élőben sem kívánja végignézni az ítélethirdetést, amolyan tévéhídon keresztül. Március 22-ig kellett volna jelentkeznie a törvényszéknél arra, hogy e tévéhíd aktív szereplője legyen, ám nem élt a lehetőséggel.
Vojislav Seselj már azt is tudni véli, hogy a hágai törvényszék 25 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtja. A hágai törvényszék bírói tanácsa március közepén volt kénytelen úgy határozni, hogy a Seselj elleni elsőfokú ítéletet a vádlott távollétében hirdeti ki ma, azaz március 31-én. A bírói tanács elfogadta a szerb kormány azon érvelését, amely szerint Seseljt súlyos daganatos megbetegedése miatt nem lehet Hágába utaztatni. A kormány előzőleg azzal érvelt, hogy a kiadatás esetén meg kellene szakítani a daganatos megbetegedésben szenvedő vádlott kezelését. A hágai törvényszék történetében soha nem volt arra példa, hogy valamelyik vádlott ne legyen jelen a tárgyalóteremben az elsőfokú ítélet kihirdetésekor.
Seseljt 2014 novemberében egészségügyi állapotára való tekintettel engedte Belgrádba a hágai bíróság. Akkor azt közölték, áttétes rákja van. Mihelyst hazatért, aktívan bekapcsolódott a politikába, hozta régi önmagát, tömeggyűléseket szervezett a szerb fővárosban. 2014. november 15-én gyújtó hangú beszédet mondott, amelyben kifejtette, „Nem fogjuk megvárni, hogy leteljen ennek az áruló hatalomnak a mandátuma, egy éven belül újra választásokra kerül sor”. Jóslata nem vált valóra, 2015-ben Szerbiában nem járultak újra az urnákhoz a választók, igaz, nem tévedett annyira sokat, mert idén áprilisban előrehozott választást rendeznek.
Bár Szerbia polgárai sokat tanultak az eltelt két és fél évtizedből, kevesen maradtak a kilencvenes évek szélsőséges ideológiájának rabjai. Ettől függetlenül létezik még egy réteg, amely továbbra is hisz a nagy szerb álomban, még ha ennek megvalósulására nincs is esély. Ez be is bizonyosodott a hazatérése utáni első fellépése során, amelyen több ezren tüntettek a kormány, a NATO, s minden olyan szervezet ellen, amelyet a szerb hazafiság ellenségének vélnek. A megmozdulásról nem hiányozhattak a Putyint éltető zászlók, a séta során lelkesen éltették Seseljt, győztesként, megmentőként ünnepelték.
Hágát nyilván némiképp zavarta, hogy Seselj ismét fontos politikai vezetőként lép fel, ezért 2015 tavaszán a bíróság fellebbviteli tanácsa úgy határozott, május 28-ig vissza kell térnie Hágába, illetve a scheveningeni börtönbe. Aleksandar Vucic miniszterelnök azonban nem adta ki őt, nem kívánt ekkora politikai áldozatot vállalni. A hágai bíróság megítélése ugyanis hazájában meglehetősen rossz, s amint az a Karadzic elleni múlt heti ítélet után is kiderült, sokan mind a mai napig úgy tekintenek a bíróságra, mint amelyet kizárólag a szerbek ellen hívtak életre. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a hágai bíróság sem ragaszkodott annyira Seselj visszatéréséhez.
Meggyőződéses marxista
Hogy válik valaki habzó szájú radikálissá? Seselj életútja sokat elárul erről. Hercegovinai családból származik. Szerény körülmények között nőtt fel a régi szarajevói vasútállomás közelében. Apja a ZTP vasúttársaság alkalmazásában állt. Anyja a két fiút nevelte, egyik rokona a csetnik parancsnok, Veselin Misita volt. Iskoláit is Szarajevóban végezte, különösen a történelmet kedvelte. Mindössze 16 évesen lépett be a kommunista párt ifjúsági szervezetébe. Részt vett a „fiatalok munkásakcióiban”, ami az építőtábor jugoszláviai megfelelője volt. Fiatalok különféle építkezésekben segédkeztek, például a vasútépítésben jeleskedtek. Seselj meggyőződéses kommunista volt, aki Marx, Engels és Lenin munkáit tekintette alapműnek.
A gimnázium elvégzése után 1973-tól a szarajevói jogi karon tanult. Egyetemistaként is lelkesen vett részt a politikában. Nehéz megmondani, hogy ekkor mennyire vonzotta a nagyszerb ideológia, csak annyi bizonyos, hogy nyíltan bírálta Fuad Muhic megválasztását a dékáni tisztségre. A bosnyák akadémikus keményen lépett fel a szerb nacionalisták ellen. Seselj kritikája a visszájára sült el. Az egyetem elvégzése után ugyan a fakultáson kívánt maradni, de nem kapott állást. Szembesülnie kellett Muhic bosszújával.
Figyelme ezért más intézményekre irányult. Miután több barátja is a politikatudományi karra jelentkezett, ő is ezt választotta. Az újonnan indult „nemzetvédelmi szakra” került, ahol 1976 szeptemberétől a háború elméletéről adott elő. Egyebek mellett a francia polgárháborúval, III. Napóleonnal foglalkozott, de előadott Lenin és Trockij műveiből is.
Seselj mindeközben Belgrádban kezdte meg posztgraduális képzését. 1978-ban doktorált, majd 1979-ben egy keletnémet egyetemen is PhD fokozatot szerzett, mindössze 25 évesen. Kötelező katonai szolgálata letöltése után, egyre több szerb nacionalista gondolkodóval került kapcsolatba. Ennek az lehetett az oka, hogy a bosnyák muzulmán professzorokat hibáztatta amiatt, mert nem tudta befutni a szarajevói egyetemen az általa áhított karriert. Később nyíltan is bírálta az általa „pániszlamistáknak” minősített akadémikusokat a Knjizevna rec című irodalmi lapban.
„Mesterséges népek” állama
1981 szeptemberében Seselj visszatért a politikatudományi karra. Az intézmény mindinkább a kommunisták szövetségének afféle kiképzőközpontjává vált, s a párt is felfigyelt Seseljre, akit szoros barátság fűzött ahhoz a Nenad Kecmanovichoz, aki a NIN magazinban élesen bírálta a boszniai kommunista nomenklatúrát. Egyre nagyobb ellentét alakult ki Seselj, illetve a befolyásos bosnyák kommunista politikushoz, Hamdija Pozderachoz köthető csoport között, mígnem Seseljt 1981 decemberében kizárták a kommunista ligából. A szarajevói a társadalomkutató intézethez került, ugyanakkor több szerb gondolkodó állt ki mellette. Mind többször hangoztatta, hogy a bosnyák nem tekinthető önálló népnek, hanem csak vallási csoportnak.
A mind erőteljesebb nacionalista ideológiát képviselő Seselj a kommunista titkosrendőrség, az Udba figyelmét is felkeltette. Először 1984. február 8-án, a szarajevói olimpia második napján tartóztatták le. 27 órán át faggatták, majd elengedték. 1984 áprilisában 28 személlyel együtt tartóztatták le, mivel részt vett a híres ellenzéki gondolkodó, Milovan Djilas előadásán. Négy nap után engedték el, három héttel később azonban ismét őrizetbe vették, mert egy írásában a „mesterséges nemzetiségek” eltörlését követelte. A börtönben éhségsztrájkot kezdett, amellyel felkeltette a külföldi média figyelmét. 1984 júliusában nyolc év börtönre ítélték. A bíró anarcho-liberálisnak, nacionalistának minősítette, aki „ellenforradalmi tevékenység” kezdeményezésével a „társadalmi rendet” fenyegette. Szarajevóból a zenicai börtönbe szállították, ahol magánzárkába helyezték, s ismét éhségsztrájkba kezdett. Erőszakkal próbálták megakadályozni, hogy ne vegyen ételt magához. 1986 márciusában engedték el, miután több petíciót is benyújtottak szabadon engedéséért. John Mueller amerikai politológus 2000-ben megjelent művében úgy vélte, elengedése után egyértelmű pszichés zavarok jelentkeztek nála.
Seselj 1989-ben az Egyesült Államokba utazott, ahol Momcilo Djujic, egy második világháborús csetnik vezető hivatalosan is a csetnikek vajdájának nevezte ki. Vuk Draskoviccsal és Mirko Joviccsal megalapította az antikommunista Szerb Megújhodási Mozgalmat (SPO). Hamar búcsút intett a pártnak, hogy életre hívja Szerb Csetnik Mozgalmát (SCP). Mivel a belgrádi hatóságok ilyen néven nem voltak hajlandóak bejegyezni a tömörülést, 1991 márciusában létrejött a Szerb Radikális Párt (SRS). Ezután a nagyszerb ideológia legradikálisabb alakja lett. 1991 végén, a vukovari csata idején Borovo Selóba ment, ahol a pravoszláv püspökkel találkozván úgy fogalmazott, a „perverz” horvátok népirtást hajtanak végre. Szoros kapcsolatokat ápolt a szerb paramilitáris egységgel, a Fehér Sasokkal. Tagjait „Seselj embereinek” nevezték.
Szövetségben Miloseviccsel
1992 májusában és júniusában személyesen lépett fel azért, hogy elűzzék a Vajdaságból a horvát nemzetiségűeket. Állítólag 1992-ben ő is támogatta, hogy a számos uralkodócsalád leszármazottját, Alekszej Dolgorukovot (Alexis Brimeyer néven is ismert volt) koronázzák királlyá. Amikor azonban kiderült, hogy a férfi egy szélhámos, Seselj végleg szakított a monarchizmussal.
Az 1992 decemberében megrendezett választáson a radikálisok 27 százalékot szereztek, Slobodan Milosevic szocialistái pedig 40-et. A két nacionalista erő tehát a voksok kétharmadát kaparintotta meg. Seselj és Milosevic viszonya baráti volt a háború első éveiben. Együtt léptek fel a rendszerkritikus újságírók ellen.
Az első konfliktus 1993 szeptemberében alakult ki közöttük, amikor Milosevic nemzetközi nyomásra visszavonta a boszniai Szerb Köztársaság támogatását. A szerb elnök a csetnik vajdát „az erőszak és a primitívség megtestesítőjének” nevezte. Seseljt 1994-ben és 1995-ben is bebörtönözték.
Évekkel a délszláv háborúkat lezáró Daytoni Egyezmény után, az éleződő koszovói konfliktus nyomán kerültek ismét közelebb egymáshoz: a radikálisok 1998-ban csatlakoztak Milosevic úgynevezett nemzeti egységkormányához, Seselj a kormányfő-helyettesi tisztséget kapta meg. E tisztségében rendszeresek voltak a külföldi média, illetve újságírók elleni kirohanásai. „Ne számítsanak tőlünk semmi jóra” – hangzott 1998-as nyílt fenyegetése. Megjegyzését elítélte a Human Rights Watch emberi jogi szervezet.
Bár az 1999-es koszovói háború idején támogatta Milosevicet, Szerbia három hónapon át történt bombázása után ő volt az egyedüli, aki a szerb erők Koszovóból való visszavonása ellen szavazott.
A demokratikus belgrádi fordulat után 2003-ban adta meg magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Az ICTY nyolc pontban emelt vádat ellene emberiség elleni bűntettek, hatban a nemzetközi törvények megsértése miatt. Azzal vádolták, hogy felelős az 1991-1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett súlyos háborús bűncselekményekért. A vád szerint gyilkosságokért, kínzásért, polgári személyek üldözéséért, embertelen bánásmódért, erőszakos kitelepítésért és vagyontárgyak (köztük egyházi épületek) megsemmisítéséért is felelős. A bűnöket félkatonai szervezetek követték el a kilencvenes években az említett térségekben, és Seseljnek nagy része volt e milíciák toborzásában: gyűlölettel átitatott, nacionalista (több esetben a vajdasági magyarokat is célba vevő) beszédei nagyban hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.
Ügye később egyre inkább háttérbe szorult Szerbiában, mind kevesebb szó esett a radikális vezérről. Az sem keltett nagy visszhangot, hogy 2005-ben az eljárása során személyesen olvasta fel a hágai bírákat elítélő, nem éppen szalonképes üzenetét.
Hágában is éhségsztrájkba kezdett, 2006. decemberében 40 ezren támogatták őt egy belgrádi megmozduláson. Akkor még szövetségese, s a radikálisok tagja volt a jelenlegi miniszterelnök, Aleksandar Vucic, aki úgy foglalt állást, „Seselj Szerbiáért harcol”. Seselj december 8-án fejezte be az éhségsztrájkot, miután biztosították számára, hogy saját maga lássa el jogi védelmét.
2010-ben aztán perét egy időre felfüggesztették, mert annak több tanúját fenyegették meg. A per során a vád több mint 70 tanút sorakoztatott fel, a vádlott viszont nem élt ezzel a lehetőséggel. A törvényszék 2011-ben egyszer már elutasította a szerb politikus azon kérelmét, hogy mentsék fel az ellene szóló vádak alól, mert nincs ellene bizonyíték. A testület akkor úgy ítélte meg, hogy az eljárás során máris elegendő bizonyítékot sorakoztattak fel ahhoz, hogy Seselj bűnösségéhez nem férhet kétség. Ezt az ügyészek 2012 márciusában is megerősítették.
2013-ban végbélrákkal diagnosztizálták, kemoterápián esett át. A többi már ismert. Hazatért, s Belgrádban várja ítéletét.