Nemzet úgy még nem várta a húsvét hétfői naplementét és a kedd hajnalt, mint a magyar. A köznép még a Brüsszel-Budapest pullmanjában laptopjába merülő, új alaptörvényt alkotó Szájer József fürge ujjait sem figyelhette volna elmélyültebben - ha tudja, épp ott, akkor, mi készül -, mint lesi most az illetékes minisztériumok késő tavaszi kazánfüstjét: fehér lesz-e végre?
E gyodától ölelt kis ország nem azért volt nyugtalan, hogy feltámad-e a mi Jézus urunk, s még csak nem is azért, hogy itt ragad-e pálinkázni a tavaszi teraszon a harmad-szomszéd Béla, miután megosztotta hatnapos hajmosásos pacsuliját a ház hölgytagjaival. Hanem hát, a kedd reggeli füst miatt.
Mindenki megnyugodhat, fehér lesz az a füst, amely jelzi, hogy a kormányfő iniciatívái nyomán nemhiába töltötték az ünnepeket serény munkával a ’48-as jurátusok utódainak felkent leszármazottjai. Pompázhat a terrorellenes salátatörvény, amely "megfelelő jogtechnikával" összhangba hozza a brüsszeli bombákat, a hétvégén minden szögesdrót ellenére csalafintán beszivárgó háromszáz illegális menekült terrorista-jelöltet a kormányfő tejhatalmi akaratával. A rendeleti kormányzással, amelynek pénzügyi alapjait, a rendeleti költségvetést a kancelláriaminiszter javaslatára a többség most készül átverni a Házon, s amelynek nyomán a miniszterelnök év közben tetszése szerint a parlament nélkül átrendezheti a büdzsét.
Ma talán megint megerősíttetik, hogy az országos terrorveszély-helyzet továbbra is fennáll, mert hát a béna belgák még mindig nem tisztázták a múlt keddi öngyilkos merényletek teljes hátterét, beleértve a magyar szálakat is. De hát, hadd szokja közben a magyar a brüsszeli képek gyenge visszfényét, a talpig páncélban ünneplőket a pest-budai utcákon. Hadd érezze mindenki, hogy a rendkívüli állapot egyáltalán nem elviselhetetlen. Hadd érlelődjön a közönség a hullámzó hablatyra, hogy az ellenzék nem akarja megvédeni a magyart a terroristáktól. A megszokás e lépéseivel terelnek bennünket az alaptörvény hatodik módosításába, a felhatalmazási törvénybe, a rendeleti kormányzásba, az erőszakszervezetek szteroid hizlalásába, a polgári jogok aránytalan és parlament által nem ellenőrzött korlátozásába. Hogy elfogadjuk, amint ez a mezítelenségében tragikomikus parlament átruházza maradék ellenőrző jogait is a végrehajtó hatalomra. A kormányfőre.
Elviselhető lesz. Nincs kétségünk, a miniszterelnök megint azt fogja felolvasni a parlamentben, amit a hologram Habony Árpád a papírjára írt. Az a virtuális Habony, aki a rendszer bohócából, a rendszer jelképe, de mára már billogja lett. Annak a rendszernek a stigmája, amely most salátát akar etetni az egész nemzettel. Igazat mondott múlt hétfőn a kormányfő: „Az én életem nyitott könyv”. Az. Mi meg lassan talán megtanulunk olvasni benne.
