Hello, Havanna! Így köszöntötte péntek este a kubai főváros rock-rajongó közönségét Mick Jagger a Rolling Stones koncertjén. A Rolling Stones néhány nappal Obama elnök után érkezett Havannába. A maga módján mindkét látogatás szimbolikus, a kubai rendszer nyugati nyitásának jelképe. Mick Jagger spanyolul köszöntötte a közönséget, és az együttes régi, hatvanas-hetvenes évekből származó számait adta elő, nagy sikerrel. Egyvalakinek azonban kifogása volt a koncert időzítésével kapcsolatban: Ferenc pápa helytelenítette, hogy Nagypénteken rendezik meg, és kérte, hogy tegyék át szombatra, vagy legalább péntek éjfél után kezdődjék el. A Rolling Stones udvarias levélben azt válaszolta a pápának, hogy a világ számos nagyvárosában is rendeznek koncerteket Nagypénteken, s ezért nem mondják le a fellépésüket.
A katolikus egyház feje valóban nem szokta kommentálni, hogy New Yorkban, Londonban vagy éppen Budapesten milyen koncerteket rendeznek Krisztus megfeszítésének emléknapján. Éppen emiatt érdekes ez az epizód: kifejezi azt a különös figyelmet, amelyet Ferenc pápa szentel Kubának, a kubai rendszer békés átalakulásának. Mára világossá vált, hogy az amerikai-kubai kapcsolatok javulása és Obama elnök havannai látogatása a pápa közvetítése révén jöhetett létre. Ennek viszonzásaképp pedig Raul Castro kubai kommunista vezető Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka havannai találkozását készítette elő.
Obama elnök személyében kilenc évtized után érkezett ismét amerikai elnök Kubába. A Vatikán és az orosz egyház fejének találkozását azonban ezer éves egyházszakadás előzte meg, így valóban történelmi jelentőségű. Mindez azt is mutatja, hogy a maga szelíden határozott módján Ferenc pápa világpolitikai tényező, aki a hat évtizedes Kuba-ellenes politika megváltoztatására volt képes rávenni az amerikai elnököt. Az is köztudott, hogy Kirill pátriárka közel áll Putyin elnökhöz, és nem vállalkozott volna a pápával való találkozásra a Kreml támogatása nélkül. Utólag visszagondolva ezért is mulatságosak azok a magyar próbálkozások, amelyek hazánkban képzelték el a pápa és az orosz pátriárka történelmi találkozását. A két egyházfő találkozása világpolitikai jelentőségű esemény, s ehhez Magyarország egész egyszerűen nem elég fontos helyszín. Kuba és az Egyesült Államok közeledése egymáshoz Ferenc pápa közvetítésével, a Szentatya kiemelt figyelme Kuba iránt, és az orosz pátriárka havannai találkozása a nyugati egyház fejével: mindez együtt kiváló példája a vatikáni diplomácia ügyességének és Kuba nemzetközi jelentőségének.
A magyar média évtizedek óta leírta és folyamatosan lesajnálja Kubát. Ez elég provinciális hozzáállás, hiszen a kommunista szigetország és a hozzá való viszony fontos szerepet játszik a világban. A kubai antikommunista emigránsok aktív formálói az amerikai belpolitikának, az ifjabb Bush elnök lényegében nekik köszönheti első megválasztását. Ferenc pápát megelőzve már II. János Pál pápa is meglátogatta Kubát, ahol óvatos szavakkal még Che Guevara emlékét is méltatta. Moszkva pedig éppen az Obama-látogatás kapcsán jelezte, hogy egy esetleges orosz haditengerészeti logisztikai központ megnyitását Kubában „elképzelhetőnek” tartja. A maga módján az Európai Unió is jó kapcsolatokat ápol Kubával, és bár szerény mértékben, de anyagilag is támogatja a szigetországot..
Az 1959-es kubai forradalom sikere az amerikai kontinensen annak idején sokkolta a világot, egyik részét örömmel, másik részét szorongással és ellenszenvvel töltve el. Sokak meglepetésére a rendszer túlélte a Szovjetunió széthullását és az amerikai embargó-politikát. Most különösen izgalmas a kérdés, hogy a javuló nyugati kapcsolatok és a közelgő generációs váltás (a Castro-fivérek nyolcvan felett járnak) hogyan alakítják át a jelenlegi kommunista rendszert. John Caulfield, az USA havannai képviseletének korábbi vezetője az Obama-látogatás kapcsán így fogalmazott: „A kubai emberek és a párt is tudja, hogy a rendszer nem nekik dolgozik. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretnék az ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást. De sok országban ingyenes az egészségügy és az oktatás. Ezeknek nem feltétele a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása.” E tömör és szellemes megállapításnak az a baja, hogy sem Latin-Amerikában, sem az Egyesült Államokban, de még az EU tagállamainak többségében sem ingyenes az egészségügy és az oktatás. A skandináv típusú jóléti államokat leszámítva a demokratikus szabadságjogok sehol sem járnak együtt a mindenki számára ingyenes, jó minőségű egészségüggyel és oktatással.
Kuba remélhető demokratizálódása ezért az egész világ számára tanulságos lehet. Ha sikerül egy olyan rendszert létrehozni, amely az ingyenes közszolgáltatásokat és az oktatási esélyegyenlőséget a polgári szabadságjogokkal, a demokráciával ötvözi, akkor a szigetország ismét vonzó példa lehet az egész világ számára. Ha ellenben az átalakulás ott is tömeges munkanélküliséget, a közszolgáltatások leépülését, növekvő egyenlőtlenséget hoz, akkor a kubai rendszerváltozás még a kelet-európainál is súlyosabb társadalmi gondokkal jár majd. Kuba jövője ezért valamiképp egy igazságosabb és humánusabb rendszer lehetőségéről is szól.
