MSZP;DK;Dunaújváros;Gál Roland;

- Egymás ellen indul az MSZP és a DK?

Egymás ellen indul várhatóan az MSZP és a DK Dunaújvárosban. A településen június 5-én időközi önkormányzati képviselő választás lesz, miután a gyilkossággal gyanúsított helyi fideszes politikus lemondott mandátumáról. 

A DK a napokban bejelentette, Huszti Zsoltot indítja a posztért, a 2014-es önkormányzati választásokkor született ellenzéki megállapodás értelmében ugyanis a városban ez a párt állíthat közös jelöltet. A szocialisták viszont saját embert indítanak és arra kérik a DK-t, hogy ezt a jelöltet támogassák. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője Facebook-oldalán arra emlékeztet, Újpesten és Salgótarjánban a győzelem érdekében ők beálltak az MSZP mögé. A szóvivő azt kérdezi, hogyan fognak így kormányt váltani. 

Aláírásgyűjtés indult a Hegyalja út átnevezése ellen, amit a hvg.hu szerint Szabadai Viktor, a Liberálisok politikusa indított.