Orbán szerint tréfa az az üzenet, amit Pukli István, egyszerű, ám veszélyesen fiatal gimnáziumi igazgató a Kossuth téren megfogalmazott. Nem tudni, hogy ezt a tréfa-dolgot mire vélte, az egész megmozdulásra, vagy az egyórás sztrájkra, így aztán nem is vette komolyan. És részben igaza is van. Olyan világban kezdünk élni, hogy magunk sem tudjuk, komoly ez az egész, vagy kezeljük mi is tréfaként? Vajon nem tréfás az a színjáték, ami az Országos Választási Bizottság viccesen szűk előszobájában történt? Nem vicces maga az eljárás, amivel népszavazási kérelmeket lehet benyújtani? És nem vicces az, hogy maga a bizottság mintha csak most döbbenne rá arra, hogy mi is folyik abban az épületben, ahová amúgy bejárnak dolgozni? Nem tréfás az, ami a Magyar Nemzeti Bank körül folyik? Nem vicces, hogy tíz- és százmilliárdok ellenőrizetlenül repülnek ki az ablakon? De még nem sokkal viccesebb az, ami a Szépművészeti Múzeum egykoron nagyra tartott igazgatójával történt? Igen, vicces, hogy egyik jó barátját állami pénzen, a reprezentációs keretből meghívja – nyilván nem szűk társaságával – bankettezni. És hát az is vicces, hogy a rendőrség "elront" egy bizonyítékként őrzött mágneslemezt, amit történetesen Rogán Antal ügyében bíztak rá, és ami esetleg fontos bizonyítékokat hordoz. És amikor tréfáról beszél a miniszterelnök, akkor arra is gondolhatott, hogy Kövér László sejtelmes módon nem volt jelen a március 15-i ünnepségeken, talán arra is, hogy Áder János is tartózkodott a nyilvános szerepléstől, akárcsak a kormány többi tagja. Vicces, de csakugyan: hol voltak?
Azt is nyilván tréfának tartotta Orbán, hogy ebben a ciklusban nem működik majd a törvénygyár: lehet, hogy ezt Rogán nem hallotta, de az is lehet, hogy ő is csak tréfának gondolta, amikor a napokban egy nap alatt elintézett új parlamenti szavaztatást a NOK-ról...
És mindezek fényében nem kell túlságosan komolyan venni a kormányfő március 15-én elmondott ünnepi – valójában politikai – beszédét sem, bizonyára tréfának szánta a vele szemben álló nézeteket valló állampolgároknak küldött - meglehetősen útszéli - üzenetet, hasonlóan csak tréfálkozott a Brüsszelnek címzett felszólításokkal.
Persze, vannak itt még más tréfás dolgok is. Galambos Lajos zenész hosszú hónapokat ül előzetes letartóztatásban, a nyomozásról „az ügy lezárásáig” nem nyilatkozik az ügyészség, aztán Galambos kiszabadul, megesküszik, hogy harcolni fog az igazság kiderítéséért, és Mexikóban köt ki, ami ismereteim szerint szokatlan olyan helyzetben, amikor egy nyomozás még nem zárul le. De az is lehet, hogy az ügyészség tréfának tartja a dolgot, és feltehetően jót mulatnak rajta zárt ajtók mögött.
Épen elég nehéz ezek után elképzelni, hogy hogyan választhatták ki Magyarország Új-Zélandra küldendő nagykövetet. Az ilyesmi nagy dolog, ha az ember éppenséggel nem fogja fel kellő humorral.
- Ki legyen a nagykövet Új-Zélandon? – kérdezte Szijjártó a miniszterelnöktől tréfásan, miután hazaérkeztek a mulatságos azeri koszorúzásról.
- Legyen a televízió elnöke – felelte Orbán tréfásan. Mindketten jót nevettek.
Stumpf is mondott valamit: „A Fideszben a polgári erények helyét egyre inkább a féktelen karriervágy és a gazdagodás hajszolása veszi át.” Ő viszont nem tréfált.
