Kína;bányaomlás;

- Bányaomlás Észak-Kínában - Kutatnak a holttestek után

A jelenlegi információk szerint 19 szénbányász meghalt az észak-kínai Sanhszi tartományban bányaomlás következtében.

A szerda késő esti baleset idején 129-en dolgoztak a föld alatt, 110-en megmenekültek. A holttestek utáni kutatás a Shanxi Datong szénbányászati csoport Anping nevű bányájában még folyik, a baleset okának kiderítésére vizsgálatot indítottak. Kínában az utóbbi években ezerszámra csökkentették a szénbányák számát és megszigorították a munkabiztonsági előírásokat, aminek következtében a balesetek száma is évről évre csökkent. Tavaly a halálos áldozatok száma ezer alatt volt.

Korábbi jelentések szerint az idei évtől kezdve már nem adnak ki új bányák működtetésére engedélyt. Az év során 1000 korszerűtlen szénbánya bezárását tervezik, amelyek együttes kapacitása eléri a 60 millió tonnát.  Az ország energiaszükségletének 64,4 százalékát biztosító ágazat arányát 2016 végére 62,6 százalékra kívánják mérsékelni.

 

Behatoltak a szíriai kormányerők csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által megszállva tartott ókori romvárosba, Palmürába - jelentette a szíriai állami televízió. Ellenzéki források cáfolták a hírt.