Krétakör;Juhász Péter;

Forrás: Juhász Péter, Facebook

- Juhász Péter: Magyarországon fenyegetik a művészeket

Ma Magyarországon fenyegetik a művészeket, akik nem fejezhetik ki a véleményüket, és ez tűrhetetlen. A hét elején egy 24 hónapos időszakra kiterjedő áfavizsgálat indult a Krétakör ellen. Éppen aznap, amikor a bíróság garázdaság miatt bűnösnek mondta ki és egy év próbára bocsátotta Gulyás Mártont, a Krétakör korábbi ügyvezetőjét, mert leszerelte a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási bizottság tábláit - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján az Együtt alelnöke.    

Gulyás Márton pedig csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a kopasz behajtóembereket, verőlegényeket, skinheadeket, Kubatov-gárdistáit nem kérik számon, miután akadályozták a szocialista Nyakó Istvánt népszavazási kérdésének leadásában.  Juhász Péter pártja szolidaritásáról biztosította Gulyást, hozzátéve, amit tett, azt Orbán Viktortól és a korábbi Fidesz-frakciótól is tanulhatta, mert ők 2007 februárjában "valóban felháborító módon" elbontották a Parlamentet övező kordont. A fideszes politikusok nem álltak bíróság elé, míg Gulyás Mártont hihetetlen sebességgel elítélték egy hasonló tettéért - jelentette ki.

 Sajtótájékoztatója végén Juhász Péter a Nemzeti Választási Iroda falára két, A művészeket üldözik, a kopaszokat futni hagyják." illetve "Az aktivistát leültetik, a verőlegénynek szabad? feliratú lapot ragasztott ki.

Forrás: Juhász Péter, Facebook

Forrás: Juhász Péter, Facebook

 

Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció politikusa arra szólította fel a fideszes képviselőket, hogy ne szavazzák meg az államháztartásról szóló törvény módosítását, amely szerint a kormány a kiemelt közfeladatok ellátásáról akkor is dönthetne, ha az ahhoz szükséges előirányzatok csak később biztosíthatók, mert ez a jogszabály a rendeleti kormányzáshoz vezet.