Egy neurotechológiai kutatót, Alexandra Elbakyan egyedi ötlettel állt elő abból kiindulva, hogy az információ hatalom, megszerzését ingyen hozzáférhetőnek kell tenni mindenki számára. Ennek szellemében elárasztotta a világhálót 47 millió tudományos tananyaggal. És nincs is szándékában megállni annak ellenére, hogy Elsevier, a világ legnagyobb tudományos kiadója pert nyert ellene.
Csatája 2011-ben kezdődött: „Vizsgákra készültem és csaknem 100 anyagot kellett elolvasnom. Darabonként 20 dollárba kerültek. Őrültség” – emlékszik vissza.
Ekkor született meg a Sci-Hub, a program, amely lehetővé teszi a diákoknak, hogy az egyetemi hálózatukon keresztül hozzájussanak a megrendelés kényszerével védett anyagokhoz. A működése egyszerű: amikor egy felhasználó kér egy ilyen anyagot, a szolgáltatás letölti attól az egyetemtől, amely az illető adatbázison megrendelőként szerepel. Ebből egy kópiát ad annak, aki kérte, egyet pedig feltesz a saját szerverére.
A 2015 végén újraindított oldalnak ma már 30 ezer látogatója van
Kezdetben még nem az információk liberalizálása volt a célja, csak a kutatók életének megkönnyítése. Ma már új a mottó: eltüntetni minden korlátot a tudomány elől. A scihub.org a világ első olyan honlapja lett, amely tömeges hozzáférést tesz lehetővé kutatási eredmények tízmillióihoz.
Az amszterdami központú, 128 éves múltra visszatekintő Elsevier tavaly nyáron „kalózkodással és a szerzői jog megsértésével” vádolta meg az oldal megálmodóját. Egy New York-i bíróság helyt adott a panasznak és ekkor a Sci-Hub megszűnt. Elbakyan azonban már 2015 végén újraindította az oldalt, sci-hub.io domain-névvel. Ma 30 ezer felhasználója van naponta. És hogy a bukás kockázatát csökkentse, létrehozott egy .onion-változatot, a deeb web-en, az internet kevésbé ismert falán, amelyet csak a Tor-on, egy anonim kommunikációs rendszeren keresztül lehet elérni.
Mivel magyarázza Alexandra nagy elszántságát? „Az a véleményem, hogy a copyright-ot teljesen meg kell szüntetni. Az internet korában különösen nevetséges, hogy valakinek monopóliuma legyen az tananyagok reprodukciójára.”
Alexandrának még nemzetközi jogi érve van, ez pedig nem más, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyet az ENSZ 1948. december 10-én fogadott el. Ennek 27. cikkelyének 1. pontja kimondja: „Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.” Igaz, hogy e cikkely második pontja a szerző erkölcsi és anyagi védelméhez való jogát is kimondja….
Harc a fizetőfalak áttöréséért
Elbakyan akciója nyílt támadás a jelenlegi rendszer ellen, amivel egyetértenek a diákok is, akik a Twitteren szerveződnek, hogy áttörjék a fizetőfalakat, a hashtagokat felhasználva. Az elégedetlenséget felismerte az Európai Unió is, amely hozzáférhetővé tette mindazokat az anyagokat, amelyeket a közönség finanszíroz. Ebben közrejátszott az is, hogy mára megváltoztak az értékelés paraméterei: régebben a karrier sikerének egyik lépcsőfoka a kutató számára egy folyóiratban való megjelenés volt. Most sokkal fontosabb, hogy olvassák, megosszák, idézzék. A fizetős mechanizmus ezt nem segíti elő. Nem beszélve arról, hogy milyen szakadékot hoztak létre az előfizetési díjak a gazdag és a szegény egyetemek között, amelyek nem tudnak megmérkőzni a magas árakkal. Alexandra arra is felhívja a figyelmet, hogy a tudományos publikációkból sokkal nagyobb anyagi haszna van a kiadási joggal rendelkező folyóiratoknak és főleg a kiadóknak, mint maguknak a kutatóknak. És éppen az Elsevier e téren az egyik legnagyobb „kizsákmányoló”. Az Elbakyan elleni per után számos tudós jelentette be, hogy bojkottálja a kiadót, és nyílt levélben adtak hangot felháborodásuknak, hogy az Elsevier „37 százalékos haszonkulccsal” dolgozik, visszaél azzal, hogy a világ egyik legnagyobb tudományos adatbankjával rendelkezik, és lassan már a legnagyobb egyetemek számára is megfizethetetlenné válik, nemhogy a diákoknak.
Tény, hogy a mai napig fal áll a tudományos élet és a tudás megszerzése között. Az első, aki rést ütött rajta, Aaron Schwartz volt a Guerilla Open Access kiáltvánnyal, amelyben azt írta, hogy „az egész tudományos és kulturális örökséget, amely mindenkié, és az elmúlt évszázadokban könyvekben, folyóiratokban publikáltak, most digitalizálta és kulcsra zárta egy maroknyi korporáció.” Schwartzot 2011-ben a tudományos szakirodalom felszabadítására irányuló hacker-akciói miatt a „számítógépes csalásról és visszaélésekről” rendelkező törvény alapján vád alá helyezték, 35 évi börtönnel és 1 millió dolláros pénzbüntetéssel fenyegették. Aaron Schwartz a tárgyalás első napjaiban, miután elutasította az ügyészség vádalku-ajánlatát, öngyilkosságot követett el. Két évvel később posztumsz bekerült az Internet Dicsőségcsarnokába, mint az internet-szabadság mártírja. Ma ez a fal repedezik.
Drasztikusan nőnek a publikációs költségek
Demonstratív akciókról van szó, amelyek rámutatnak arra, hogy jobb módot kell kitalálni az ismeretekhez való hozzájutáshoz a mostani fizetősnél. De ha meg akarjuk változatni ezt a gazdasági mechanizmust, feltételekkel kell azt tennünk. Figyelembe kell venni, hogy minden kiadói struktúrának, még a non-profitoknak is, költségei vannak: az anyag összegyűjtése, rendezése, az archívumok fenntartása, stb. Az Elbakyan által javasolt megoldás nem tűnik hosszú életűnek” – kommentáta a helyzetet a La Repubblicának Stefano Zanero, a világ egyik legnagyobb tudományos társasága, az IEEE Computer Society igazgató tanácsának tagja. Ez kétségtelenül igaz: például a Harvard egyetem publikációs költségei az elmúlt 30 évben csaknem négyszeresére emelkedtek, ebben közrejátszik, hogy manapság egyaránt igény van a nyomtatott és az on-line megjelenésekre is.
A zanzásítás veszélye
A probléma mindenképpen megoldásra vár, mivel az interneten napjainkban megszámlálhatatlan „tudományosnak” mondott, vagy jobb esetben „népszerű tudományos” cikk olvasható a legkülönbözőbb ágazatokban, és legfeljebb azok mondhatók megbízhatóknak, amelyek olyan szaklapok oldalán jelennek meg, mint a Nature, a Science vagy a Lancet. De még ezeknél is fennáll a nagyközönségnek szánt „zanzásítás” veszélye, amely egy komoly tudományos munkánál megengedhetetlen. Számos tudós hívta már fel a figyelmet a közelmúltban arra, hogy ezeket a „tudományos” cikkeket sokan készpénznek veszik, holott nagyon félrevezethetők lehetnek, nem is beszélve az „orvosi” cikkekről, amelyeknek tévedései, felszínességei akár életveszélybe is sodorhatják olvasóikat.
FORRÁS: WIKIPÉDIA