Az egy nagy légtérből álló helyiség több mint felét üvegfal borítja, így imponálóan hangulatos kilátás nyílik a Bazilikára és a körülötte lévő érdekes forgatagra. A másik rész intimebb, elkülönülésre jobban lehetőséget adó, olyanok számára, akik nem akarnak kirakatban ülni. A világítás szabályozható fokozatú, rafináltan fantáziadús, formatervezett lámpákkal történik. Amúgy minden formatervezett, kimondottan kitalált a design, könnyed, laza, nem túlbonyolított, nem pazarló életérzést sugall. Egy olyan életét, ami lehetővé teszi, hogy valaki minden nap ilyen helyen ücsörögjön, ebédeljen, vacsorázzon, vagy térjen be közvetlenül munka után, szendvicsre, kávéra, sörre. Akár modernkori, sok tekintetben amerikai jellegű kávéháznak is titulálhatnám a Bestiát, amiben lényegét tekintve nincs semmi bestiális, inkább a vagány lenne rá a helyes kifejezés. A vécé western filmekből ismerős lengőajtaját vették egy kicsit vadnyugatiasra, a tervező humorát jelzi, hogy a piszoár félbevágott sörös hordót formáz.
Természetesen fehér abrosz szoba se jöhet, natúr faszínű papírral borítják az ugyanilyen színű asztalt, és a téglalap alakú nagy papíron ott az étlap is. A séffel, Illés Jánossal, beszélek arról, ami különben rögtön látszik is, hogy egyszerű, de ízletes ételekre törekednek. Ez nem az a hely, ahol hosszan lehet pepecselni a konyhában, temérdek összetevőt használni egy-egy ételhez, sosem volt fogásokat kieszelni. Itt közérthető, jó alapanyagokból készülő, ízletes ételeket kell felszolgálni, és ráadásul nem kis, hanem termetes adagokat, aki ide betér, tömje csak meg a hasát rendesen. És persze igyon is valami finomat. Meg beszélgessen egy jót, éljen társas életet.
Ezt a séf úr még egyszerűbben fogalmazza, „az a lényeg, hogy az ember bejön, és egyen egy jót.” Persze azért e mögött kemény munka, meg jó berendezések vannak. Például olyan masina, amiben bükkfa forgácson, hat-nyolc órán keresztül füstölik az oldalast. És van Magyarországon még mindig ritkaságszámba menő kemence, az úgynevezett Josper, ami négy, akár ötszáz fokon, spéci faszénnel működő, zárt tüzelésű. Gyorsan lefegyverzően puhára sül a hús, de más is készíthető benne. Számomra meglepetés, hogy még a kenyérpirítós is ebben készül, és ettől nagyon izgalmas, füstös íze lesz. Mutatós látványkonyha működik, így meg is leshetjük, mi, hogyan készül.
Az ételeket farmeros, ingujjas, fiatal, közvetlen pincérek szolgálják fel, akik sietős profizmussal teszik a dolgukat. A munkájukat egyik asztaltól a másikhoz menve, a vendégekkel szóba elegyedve, Brandt Imre üzletvezető (és üzletvezető társa, Pryma Zoltán) hangolja össze, akivel korábban többször is a Michelin csillagot kapott Tantiban találkoztunk. Azt mondja, hogy ez persze nagyon más jellegű hely, mint egy fine dining étterem, de éppen ez jelent most számára kihívást és hozzá még a megfelelő borválaszték kialakítása.
Érdemes kipróbálni a kevert idénysalátát, friss, roppanós zöldségekből csinálják. A legsűrűbb szegedi halászlének titulált étel tényleg már-már olyan sűrű, mint egy főzelék, és meglehetősen ízletes. Ehhez képest a gulyásleves csalódás, kissé külföldi turistáknak szántan diétás, nem elég markánsan fűszerezett. A velős csont zöldfűszeres morzsával sütve, tormával, pirítóssal viszont egészen pazar, ez is füstös ízt kap a Jospertől, még Krúdy is megirigyelte volna. A bestramik olyan szendvicsek, melyeknek lényegük, hogy sok, vékonyra vágott hús halmozódik fel bennük, a csirkéset és a marhásat kóstoljuk meg, mindkettő nagyon rendben van. Egészen remek, szaftos, a pestinek nevezett kolbász, házi savanyúsággal, mustárral. Különlegesség a pikáns citromos csirkekolbász. Az argentin rib-eye olyan, amilyennek lennie kell, vajpuhán élvezetes. A pekándiós pite is elomlik a szájban.
A Bestia közel sem bestiális, nevével ellentétben, inkább színvonalas polgári hely, ahol nem túl drága árfekvésű, minőségi ételek és italok élvezete mellett, hangulatosan mulathatjuk az időt.